Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 9. A szocialista somogyi levéltárügy évtizedeiből (1950-1982)
az esztendőben semmisült meg, amikor a Belügyminisztérium megbízásából az Országos Levéltár szakközege a helyszíni ellenőrzést végezte, akinek a város polgármestere abbeli szándékát juttatta éppen kifejezésre, hogy véglegesen megoldja a város levéltárának a kérdését. Alig távozott el a szakellenőr a helyszínről, amikor a város a toronyszobában lévő iratok javarészét selejtezetlenül eladta egy hulladékgyűjtő magánkereskedőnek, csekélyebb részét pedig átszállította a villanytelep padlására, ahol a későbbi esztendők folyamán azok is megsemmisültek. Ez volt a város levéltárának a történetében a második felelőtlen iratpusztítás. Igaza volt Bereczk Sándor nyugalmazott városi műszaki tanácsosnak, aki népszerű igénnyel összeállított várostörténetének a megírása után, az általa összegyűjtött, igen jelentős várostörténeti dokumentumokat 1930- ban letétbe helyezte a megye levéltárába, így mentve meg azokat a pusztulástól. Ha az iratok a városháza legkülönbözőbb helyein hányódtak volna — állapította meg az Országos Levéltár kiküldötte — azok is elpusztultak volna. A város levéltárának a harmadik pusztulása 1944-ben következett be. Az irattárat polgármesteri rendelkezésre — légvédelmi célokra való hivatkozással — 1944. szeptember 6-án átszállították az István (ma József Attila) utca egyik lakatosműhelyének földszinti és szuterén helyiségeibe, amelyekben még olyan biztonságban sem voltak az iratok, mint a városházán. E körülmény végzetesen megpecsételte az irattár sorsát. Az új irattári raktár feltört ablakai és ajtói, ahonnét éppen az vitte az iratokat, aki akarta, jelezték a város vezetőinek a felelőtlenségét. Az ideszállított iratok nagyobb részének e raktár vált irattemetőjévé. Amikor a város látta iratainak felelőtlen pusztítását az István utcai raktárban, 1944. december 2-án történt felszabadulása után átszállította a még megmaradt iratokat a város központjában lévő iparostanonc iskola (ma Mezőgazdasági Technikum) épületébe, csöbörből vödörbe, olyan raktárhelyiségbe, amelynek sem ablaka, sem ajtaja nem lévén, boldogboldogtalan lophatta az iratokat belőle. Az iratok javarésze csomagoló papírként került a piaci árusok kezébe, akik a város történetének a dokumentumaiba csomagolták áruikat. E helyiségben pusztult el a még megmaradt iratok kétharmad része. így semmisült meg harmadszor a város 1912 előtti irattárának nagy része, de jelentős csonkuláson mentek keresztül a későbbi évek iratai is, hiszen az 1912—1922 közötti évek irataiból is mindössze csak egy-két iratcsomó maradt hátra — évenként az utókor számára.2 Nem kevésbé vigasztalan az a kép, amelyet ugyancsak Ila Bálint foglalt egybe — 17 oldalas jelentésében3 •— az 1941. jún. 5—6-i ellenőrzés során a megye levéltáráról. A jelentés megállapította, hogy a levéltár reprezentatív és muzeális külsővel történő átépítése következtében jelentős iratmennyiséget kellett a levéltári épület második emeleti helyiségeiben a padozaton máglyában elhelyezni. A levéltáriban érdemi munka alig folyhatott, a másodmagával dolgozó főlevéltárnok 1939-től minden idejét a leszármazási táblázatok összeállítására, adatainak a kikutatására fordította és az anyakönyvi másodpéldányok kezelésére. A szűk férőhely miatt, időszakonként az alispán — rohammunka-szérűén — rendeltetett 269
