Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 8. A Somssich-család levéltárának és könyvtárának pusztulása Sárdon a második világháborúban

tani” — hangzott a második világháború kitörésének bizonytalan légkörében íródott cikk kételye —, hogy a szerencse továbbra is kedvezni fog a ma még meglévő becses okmányoknak, régi leveleknek, amelyek egy esetleges elpusztulás esetén soha, semmiféle módon nem pótolhatók.”

A cikk írója azt is megnyugtatásként hangsúlyozta, hogy a levéltárban letétként elhelyezett családi levéltárák tulajdonjoga változatlanul a családok kezében marad, úgyszintén a bennük való kutatás engedélyezése is, ami által „netán a kényesebb családi, vagy vagyoni érdekek is meg- védhetők lesznek”, hiszen köztudomású, hogy a családok .nagy része azért zárta el iratait a kutatók elől, mivel attól tartottak, hogy a bennök való kutatás — a bennük található kompromittáló adatok közzétételével — hátrányukra szolgál s ellenük használható fel, emellett azok levéltárba adásával az iratok tulajdonjogának a veszélyeztetettségétől is tartottak.

A cikk írójának igaza lett. A kezdeményezés — sajnos — nem hozta meg a kívánt eredményeket, s így Somogy megye hallatlanul gazdag családi levéltárai — mérhetetlen kárára történetírásunknak — jórészt elpusztultak és veszendőbe mentek a második világháború eseményed következtében. Még nyilvántartásba vételüket sem végezték el levéltáraink, hatósági kezdeményezésre várva, holott sok értékes családi archívumról volt minden megye főlevéltárnokának tudomása. Az a néhány értékes levéltár (Thassy, Tevely, Bosnyák, Bereczk családoké stb.) is inkább magánkezdeményezésre került Somogy levéltárába, mint a cikk hatására.

A családi levéltáraknak a megmentésére felülről is sok figyelmeztetés hangzott el a megyék főlevéltárosaihoz, jóllehet a felszabadulás első esztendejében az Országos Levéltár főigazgatója — a Pénzügyminisztérium megbízásából — jelentéstétéire szólította fel a főlevéltárnokokat, hogy a levéltárakat ért károk kilenc kérdőpontból álló összeírásaihoz fűződő fontos államérdekekre való tekintettel tegyenék jelentést a levéltárak felé zúduló nagy mennyiségű iratok átvétele érdekében is. Ezt a jelentést Somogy — minden sürgetés ellenére — sem készítette el.

De hiába érkezett a Dunántúli Tudományos Intézettől is megkeresés a megyékhez: 1946. június 19-én, amely a történeti szempontból értékes, s pusztulásnak induló magángyűjtemények, családi és irodalmi levéltárak, könyvtárak, oklevelek, s művelődéstörténeti szempontból értékes magán- levelezések stb. megmentésére s begyűjtésére hívta fel a figyelmet. A levéltárból ki nem mozduló főlevéltárnok e rendkívül nagy horderejű kérdésekkel — idős korára, sok munkájára és magányos voltára való tekintettel —, nem tudott foglalkozni.

Akadtak azonban a közeli megyékben pozitív példák is. Az Országos Levéltár főigazgatója 1948. október 5-én felhívta a főleváltárnokok figyelmét Hadnagy Albertnék, Tolna megye főlevéltárnokának hallatlanul értékes iratfelderítő munkásságára. A szekszárdi főlevéltárnok nem csak a községeket, hanem az egyes családokat is felszólította a történetileg értékes iratokra vonatkozó adatok bejelentésére. Fáradozását nagy siker koronázta, a kastélyokból és községi irattárakból nagy értékű középkori okleveleket, s Wesselényi, Kossuth, Liszt stb. leveleket mentett meg a pusztulástól.

A családi levéltáraknak akkor, amikor a megye főlevéltárnokának vá262