Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 6. A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai

A kérdés jelentőségével már a második világháború előtti agrártörekvések is tisztáiban voltak. A kapitalista tőkés és paraszti agrárgazdaságok termelése azonban éppen akkor stagnált — a kapitalizmus utolsó esztendeiben —, amikor a balatoni üdülőövezet és fürdőkultúra fellendülése következett be hazánkban, ennélfogva a Tó környéki mezőgazdaság nemcsak az üdülőövezet számára termelt, hanem más piacokra is, jóllehet — a közlekedési viszonyok javulása következtében — mindez már jó piaci lehetőséget jelentett a Tó üdülőkörnyezetében is. A Balatoni Szövetség a háború előtt és alatt a földművelésügyi minisztérium intézeteinek a kertimag feleslegét — például — mindig kiosztotta a kistermelők között a Balaton- vidéki kertészkedés propagációja érdekében. Ezt tette a Szövetség siófoki telepe is a palánták díjmentes szétosztásával, minta-zöldséges telepének a kiépítése után pedig még élelmiszerellátó szövetkezet létrehozásán is fáradozott.

Korszakunkban pedig, amikor az üdülőövezet jelentősége egyre félelmetesebb arányokban bontakozik ki előttünk, — mindezek már új feltételeket és feladatokat jelenítenek a tókörnyék mezőgazdasági nagyüzemei számára csakúgy, mint a háztáji gazdaságok számára, mindazonáltal speciális termelési övezet még nem alakult ki a tájban.

Sajnálatos, hogy akkor, amikor a Balaton-környék regionális tervének a VATI által elkészített felülvizsgálata megtörtént (1974-ben), részletes agrártörténeti és agrárgazdasági elemzés nem készült, s így nem kerülhetett a terv több mezőgazdasági szakember és agrártörténész tekintete elé. Ezért maradhattak válasz nélkül a terv elemzésének azok az általános érvényű megállapításai is, melyek a táj kedvezőtlen adottságaira (felszíni kötöttségek, nagymértékű erózió stb.), változó színvonalú állattenyésztésre és közgazdasági adottságaira visszavezethetően csak arra szorítkoztak, hogy a régióban művelt szántóföldi növénytermesztés következtében sem a kertészeti ágazat, sem pedig a gyümölcskultúra — már csak a gyümölcsállomány szerkezeti összetételénél fogva sem tudja az üdülési szezon igényeit kielégíteni, jóllehet a terv elemző felülvizsgálatakor már e közismert elvi megállapítások helyett a konkrét tennivalók útjait és módozatait kellett volna keresni: az üdülőövezet hatását a régió mezőgazdasági termelési struktúrájára a fürdőkultúra szolgálatában.

így csak néhány általános megjegyzésre szorítkozhatunk: a tóparton a történelmi borvidék leszűkítése, valamint az egyéb zöldség- és gyümölcsövezet kapcsán.

A déli partot nem sorolta a tervezet a történelmi borvidék régiójába, csupán csak a „jóbortermőhely” másodosztályú kategóriájába (Balatonfoog- lár, Balatonlelle, Látrány, Balatonmária, Kőröshegy stb.), noha a tájon a „történelmi” jelző igazolására aligha találhatnánk perdöntőbb bizonyítékot, mint Somogy megye XV. századi címerét, amely már 1498. január 6-án kiadott szövegébe és címerrajzolatába vette azt a könyökben behajtott izmos férfikart, amely „három szőlővenyigét, vagyis zöldellő szőlőlombot fog át, rajtuk három levéllel és két szőlőfürttel, melyek ugyanazon venyigékről csüngenek alá.” A helyes jelkópmagyanázatot maga az oklevél az alábbiákíban fogalmazta meg: „A szőlővenyigék, s a róluk csüngő fürtök pedig a föld termékenységét és a bor minőségét jelképezik: ebben a vár215