Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 6. A dél-balatoni fürdőkultúra kialakulásának történeti korszakai
gdk száma. E külföldi üdülők az összesített 1938. évi adatok szerint főképp Németországból, Csehszlovákiából és Lengyelországból jöttek, de Dániából, Angliából, Franciaországból, Hollandiából és Jugoszláviából is több százan keresték fel a Tó körüli fürdőhelyeket. Tekintsük át statisztikai táblázatokban .a somogyi Balaton-part 1937— 1943 közötti bel- és külföldi üdülővendég-forgalmi adatait (1. sz. táblázat) és az 1939. évi vendégforgalmi létesítmények legfontosabb adatait (3. sz. táblázat). A szállodák 73,20%-ának volt csak fürdőszobája. A szobáknak mindössze csak 4,85%-ához tartozott fürdőszoba. A szállodák 66,01%-ban volt villany, központi fűtés és lift mindössze csak 2 szállodában volt, melegvíz pedig 19-ben (12,41%), még hideg folyóvíz is csak 53-ban volt (34,64%), saját kertje 79-nek (51,63%), saját strandja 37-nek (24,18%), s saját teniszpályája pedig 13-nak (8,49%). A teniszpályák 69,23" (>-a a balatonföldvári és a siófoki szállodákhoz tartoztak, amelyekben — egyébként is — a legdrágább panzióárak uralkodtak. Balatonföldváron elérték a napi 15 pengőt, Siófokon és Lellén pedig a 13—13 pengőt. A legolcsóbb panzióárakat Zamárdiban (4 P), Balatonszárszón (4,50 P) és Balatonújhelyen (4,50 P) találtuk. E szállodák, panziók és vendégfogadók árad még a legolcsóbb fürdőhelyen is (pl. Balatonfenyvesen) havonta 150 pengőre rúgtak — aligha voltak megfizethetők a dolgozó osztályok tagjai számára, de még a kispénzű kispolgárok és kistisztviselők részére sem. A három legnagyobb szálló Balatonföldváron (a 90 szobás Kupavezér), Siófokon (a 80 szobás Balaton szálló) és Lellén működött (a 80 szobás Gyárfás szálló). •Jf * % Témánk tárgyalása kapcsán megvizsgáltuk a déli parti községek 1930. évi, már a válság gazdasági hatása és nyomása alatt összeállított költség- vetési zárszámadásainak az összesített adatait, bár a vizsgálódás korlátáival eleve tisztában voltunk, hisz ismertük a világválság esztendeiben készült költségvetések takarékos rovatait. A szigetiként kiemelt esztendő költségvetési adatai azonban, amelyeket sem a korábbi, sem a későbbi esztendők hasonló adataival egybe nem vetettük, mégis tájékoztatnak bennünket a belső struktúra arányairól és tendenciájáról és ezért párhuzamot is vonhattunk közöttük és ugyanezen települések mai költségvetései között. Korántsem azért emeltük ki a déli parti községeik költségvetésének néhány rovatát, hogy azoktól számos olyan igény kielégítését kérjük számon, amelyek talán nem is tartoztak e községi költségvetések keretébe. E sajátlagosan az üdülőkultúrához tartozó szolgáltatások ellátása ugyanis a későbbi esztendőktől kezdve, valóban nem is tartozott e községeik hatáskörébe, ezeket később részint az üdülőhelyi bizottságok és a fürdőegyesületi választmányok költségvetései tartalmazták, részint pedig kiadásaikat, a fürdőket és a strandokat gyakorlatilag üzemeltető tőkés érdekeltségek, vagy magánkezdeményezések fedezték. Noha kétségtelen, hogy a nyaralók orvosi, vagy állatjaik állatorvosi ellátása független volt a községektől, mint ahogy a községek beiskolázottságának, vagy éppen nép jólétének az ügye is, — e költségvetések rovatonkénti elemzését, amelyek — végül is — 190
