Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)
II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 2. A Somogyi Levéltár Berzsenyi-dokumentumai
Az egész Űri Ház szíves tisztelete mellett nagy becsű Űri barátságába ajánlott, vagyok Miklán Aug. 3-án. 1834. — igaz szolgája és barátja Ber’se- nyi.” E levél információkat is közlő, barátian félhivatalos — de író által fogalmazott — hangjához elégséges annyit tudnunk, hogy a költő a megye egyik táblabírája volt. Mindkét jelentéshez talán még csak annyi megjegyzést fűznék, hogy a költő — még hivatalos levelezésében is — árnyaltabban fogalmazván, messze elkerülte a korabeli hivatali nyelvezet terjen- gősségét. [Pl.: a „dolgot perre ereszteni”, az üggyel „heventében” (hevenyészve), „a vizsgálódás nem ád kövér anyagot a vádlevélnek”.] 4. A további dokumentumok már csak néhány gazdaságtörténeti adatot tartalmaznak a költőre vonatkozóan. Az egyik ezek közül az idősebb Berzsenyi István és Stephaits Gáspár 1820. július 28-án keltezett kisgom- bai szerződése. A kontraktusban Berzsenyi István felmondotta 1810-ben „originális zálogos levéllel” használatba vett kisgombai szántóföldjeiből és belsőségeiből (intravillanum) álló birtokrészét. Miután „Dani Uraság” részére a Somogyba érkezés utáni első esztendők gazdálkodásának az eredményei még nem tették lehetővé adósságának a törlesztését, s „pénzszűke idejében jószágához nyúlni nem kívánván”, birtokát a zálogból kiváltani nem tudta, így az 5000 forintot kitevő zálogos summát Stephaits Gáspár somogyi főszolgabíró fizette ki Berzsenyi Istvánnak. íme, a szerződés szövege: „Alább írottak egy részrül Én Öregebb Nemes Berzsenyi Istvány, másrészrül pedig Nemes Stephaits Gáspár adjuk tudtára mindeneknek, akiket ezen dolog jövendőben illetne, hogy mi e következendő költsönös alkura léptünk: Elsőben: Én Nemes Berzsenyi Istvány minek utána ez előtt 10. Esztendőkkel Tettes Berzsenyi Daniel Uram Eötsémet örökös Jussal illető ezen Tettes Ns Somogy Vármegye Kis Gombai rész Portioját zálogképpen 10 egymás utánn következendő Esztendőkre 1810-ik Esztendőben Június Hónapban 20-dik napján költ Originalis Zálogos Levél értelme szerént bírásom alá vettem volna, és mai napég minden háborgatás nélkül használtam is, történt hogy hasznosabb, és nagyobb kiterjedés Jószág Vásárlására vetemedvén, ennek Ára kifizetésével reám háromlott terheket kevesebbítteni óhajtván, kintelen voltam e Kis-Gom- bai szerzett Zálogos Birtokot Berzsenyi Daniel Attyámfiának is a pénznek kezemhez való lefizetéséért ajánlani, de ez a pénz szűke idejében Jószágához (nyúlni nem kívánván, e fent írt okbul Tettes Stephaits Gáspár Tábla Bíró, egyébb éránt T. Ns Somogy Vármegye Feő = Szolga Bírája resolválta magát e Kis-Gombai Jószágnak az Originalis Zálogos Levélnek ezen alkalmatosság által adása mellett azon Jussal, amellyel Én, és Successorim bírhatták volna által vételére e következendő feltételek melett. 1° Ha a Proprietarius Nemes Berzsenyi Daniel Ur e második Zálogos Űrtói e Jószágot kiváltani fogja, és a második és harmadik Zálogos Punctumnak értelme szerént 150. forint Bankó érdemben 126