Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

II. Somogy megye művelődéstörténetéből - 1. Somogy levelestárából

2. Szerezzen annyi kanászművészettel — de nem mondva — díszített — szaruból való sótartót, amennyit csak bír.

3. Annyi kanászfonta és egyáltalában készítette karikást, ahánynak fonása és nyele fonás és ornamentika dolgában föltűnőbb eltérést mutat.

4. Annyi faragott juhászkampót, amennyit lehet.

5. Egyéb pásztorszerszámot, amelyet a pásztornép maga készít és használ. Ezennel felhatalmazom, hogy egyelőre 50 frt., ötven kemény forintot költhet ezekre: megadom rögtön egy fillérig. Fogadja, bár pogány, de jó magyar szívből eredő áldásomat! Budapesten 1895. januárius 31. Jó híve Herman Ottó. Értesítés nevem alatt a Nemzeti Múzeumba.”

E levélből tudhattuk meg, hogy a néprajzi tárgyak vásárlásához — a rendelkezésre álló szerény anyagi keretekhez képest — a művelt jószágkormányzó még előleget is folyósított. Ugyanakkor a levélből megtudtuk azt is, hogy a nagy nevű néprajztudós nemcsak a ritkaságszámba menő értékes néprajzi tárgyak szép egyedi példányainak a gyűjtésére inspirálta az uradalom vezetőjét, hanem némelyikből több példányt is vásárolt. Az eredeti somogyi kanászbalta, a kanászfonta karikás és a művészien faragott juhászkampó azonban — már akkor is — ritkaságszámba menő eszközökké válva kerültek be a Néprajzi Múzeumba.

Az értékes gyűjtőmunka elvégzését nyugtázta a második levél:

„Kedves papom! Szeretett pajtásom! Abban a hitben, hogy az István villába intézett telegrammomat megkaptad, intézem hozzád e pár sort, azon kezdve, hogy köszönöm Teneked azt a testvéri szeretetet, amelyet személyem iránt tanúsítottál, — azt a készséget és jóindulatot, amely- lyel vállalatomat elősegítetted s amely nélkül nem is boldogulhattam volna. Kacskovics főszolgabíró a legnagyobb odaadással karolta föl ügyemet, úgy Hochreiter ügyvéd és Hám főerdész úr is. Röptiben és mégis teljes .sikerrel végeztem Berzencén, hol Babochay számtartó kalauzolt, Berény- ben, hová Hochreiter vitt s ahol Galluvidh számtartó volt készséges vezetőm. A gr. Festetich népe tudatosan és hallatlan módon nyúzott; de azt, ami szükséges volt, mégis megszereztem; Inkey népe ellenben roppant szerény volt s 50 kr kért egy-egy bárányrováscsomóért (!) — amely árt megdupláztam. Remek botokat, pár jó sótartót, tükörfát szereztem; s a legnevezetesebb: akadt pár nyírfából — helyesebben kéregből — való sótartó, mely nagyon fontos. Közben megtudtam, hogy a mi „hosszúfurug- iyánk” a csurgói Times harangozása folytán „tárogatóvá” dagadt s, hogy a kiállítási bizottság leküldötte dr. Vályi Bélát Berzencére, e csoda számbavétele végett. Láttam, hallgattam tótos dünnyögéseit — hogy mit fog a zenetudós jelenteni, az majd kisül. Berényben nagyon megéreztem zsebeim feltűnő könnyűségét s estve számadást csinálva rájöttem, hogy nem tanácsos a Balaton tükrén csapást vágni, hanem jó lesz Bpestre menni s kasszáról gondoskodni — így is történt. Én 16 vagy 17-kén Győr—Pápa felé veszem utam Göcsej felé s így nincs kilátásom, hogy Dörgicsén próbáljam ki baráti szeretetedet, amely már úgysem szorul semmiféle bizonyításra. De már arra megkérlek, hogy hazakerülve, csomagoltasd el a múzeumot s küldd el gyorsáru címen, nevemre a Nemzeti Múzeumba, hogy a jelentést megírhassam, számadásomat elkészíthessem. Add át — kérlek

109