Kanyar József: „Múzsáknak szentelt kies tartomány”. Tanulmányok Somogy művelődéstörténetéből XVIII-XX. sz. - Somogyi Almanach 36-40. (Kaposvár, 1983)

I. Kaposvár művelődéstörténetéből - 1. Kaposvár művelődésének kérdései a XVIII-XX. században

köztudomásúan egyetlen nagyvárosa sincs s nincs olyan főhelye sem, ahol a vásárokat, az áruk forgalombahozatalát le lehetne bonyolítani megfelelő módon, ami pedig van, az mind a jobbágyságnak és a paraszti-rendnek váló csak, éppen ezért sem a földrajzi fekvés, sem a közállapotok nem adják meg a lehetőséget ebben a vármegyében a kereskedésre, s még reménykedni váló sincs e tekintetben.”

Lényegében — még négy évtized múltán is — ugyanezek az állapotok uralkodtak az 1802-ben összeállított megyei követi jelentés szerint a mezővárosok falai között: „Hivatalok, vagy ipar és kereskedés tekintetéből nevezetes helyei nincsenek (ti. a megyének) s ez a pont annál inkább érdemel említést, mert Kaposvár mezőváros, hol mégis elég iparos volna, legközelebb borzasztó, s majd elviselhetetlen tűzveszélyt állott ki, Sziget pedig a háborúk alatti gyakori átvonulások miatt majdnem a végszükség szélére jutott, egyebütt pedig alig találhatók iparosok. Ezekhez járul, hogy mind az ipar, mind a kereskedés nálunk a maga nemében a legalsó rangú, mi több oly jelentéktelen, hogy valóban említésre sem méltó.”

A betelepített néhány görög, rác és zsidó kereskedőknek ekkor — a korabeli bolti jegyzékek alapján — még csak a kisvárosi és falusi igényeket kielégítő, kezdetleges kereskedelmi tevékenységére utalhatunk, főképp faluhelyen, míg a mezővárosi üzlethelyiségekben megjelent luxuscikkek (kávé, rizs, fahéj stb.) már a mezővárosok uradalmi tisztjeinek s alkalmazottainak és az itt vásárló nemességnek az életviteléhez is jellemző utalásokat nyújthatnak. A mezőváros kiskereskedelme azonban még nem tud lényegeset fordítani a kései feudalizmus első felében a város piaci helyzetén, továbbra is a megyén kívüli piacokra, főképp Kanizsára vittek minden terményt a már háromnyomásos gazdálkodást folytató, de jó bort is termő uradalom kaposvári „nagy élésházából”.3 Még jó pár esztendőnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a XIX. század első évtizedeiben, tehát a feudalizmus záró félévszázadában, a mezőváros centrumában: a négy utca összefutásában a díszes egyemeletes vendéglő, a 20 kereskedés és a zöldség-tér már ne csak a város lakóinak az igényeit lássa el, hanem a vidékét is, a főtérről nyugatra elterülő gabona terére pedig, már a kanizsai kereskedők járjanak át, bizonyítván a mezőváros kistáji piaci súlyában és jelentőségében beállott kezdeti változásokat.4

Ez a kereskedelem azonban még sem a várost, sem a manufaktúrát, sem a kultúrát nem tudta elegendő tőke hiányában támogatni, ami — lényegében — Kaposvár mezőváros városképi jelentőségű épületein is meglátszik. Többek között ezért nincs — szinte csak egy-kettő — olyan polgári eredetű épülete a városnak, amely a XVIII. századból való. Bár az 1750- ben építeni kezdett „új” vármegyeháza elkészült ugyan 1778-ban, alkalmatlan és szűk voltáról már két évtized múltán méltán kesergett Vály János, az Eszterházy uradalom ügyésze 1798. december 30-án: „A megyeházat akár Kaposvárt, akár máshol fel kell építeni ... A főispán sehol sem tud helyet biztosítani az épület számára . .. Hatvanezer forint volna ehhez szükséges... Néhányan Bajomra gondoltak, hogy ott mind a telket, mind a kívánt téglát Festetics Antal adná hozzá, de a többség Bajomot nagyon sároshelynek tartja, szállást nem tud nyújtani és nincs jó ivóvize, ezért Kaposváré az elsőség ...” „Mi volna, ha telket a Herczegtől kérnénk, vagy