Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)
III. Összefoglalás
súlyos tenhet jelentett, és az egyik összetevője volt a tanítók egyre többet felemlegetett túlterhelésének. 2. A népoktatási törvény nem hozta meg a tanítók anyagi helyzetének várva várt javulását. A községi tanítók fizetségére vonatkozó előírások az egyházi iskolafenntartókat semmire nem kötelezték, hiszen azok a 11. § értelmében maguk határozhatták meg tanítóik fizetését. A Somogy megyei tanítók átlagos jövedelmének alakulását mutató adatsorok pedig éppen azt bizonyították, hogy az 1870-es évek derekától a korábbi, kiváltságosnak tűnő helyzethez képest romlott az életszínvonaluk. Az 1868: 38. te. értelmezésének és végrehajtásának súlyos ellentmondásaként maga a törvény, annak többször említett 133. §-a jelentett viszonyítási és hivatkozási alapot az egyházközségek számára a tanítói fizetések hol nyílt, hol burkolt csökkentéséhez. Súlyosbította a tanítók helyzetét, hogy a végösszegében is csökkenő jövedelem feudális járandóság-jellege mit sem változott, nagyobb részét ezékben az években is a lakoság természetbeni szolgáltatásai tették ki. Ennek összegyűjtése pedig — a községi iskolák kivételével — jórészt a tanító feladata maradt. A 70-es évek súlyos gazdasági helyzete és az állandósuló pénzhiány irreálissá tették a jövedelem pénzbeli megváltásának sokat hangoztatott igényét. Némileg kedvező változást legfeljebb az jelentett, hogy az átszervezett közigazgatás sajátos kényszerítő eszközeivel, igen gyakran a végrehajtók útján, egyre biztosabban garantálta a megállapított tanítói fizetés nagyobb hányadát. Ez viszont, amint erre elemzésünkben ismételten rámutattunk, súlyos helyi konfliktusokra vezetett; szembeállította a „nép tanítóját” a „néppel”, a helyi községi vagy egyházi elöljárósággal, s nagy mértékben hozzájárult a tanítóság kétirányú társadalmi elszigetelődéséhez. Az egyházi tanítók jövedelmében évszázados hagyomány szerint nem vagy csupán (formálisan különült el az iskolai és az iskolán 'kívüli, egyházi tevékenység díjazása. Jellemző, hogy ezek a jogcímek a községivé nyilvánított falusi kisiskolák tanítóinak díjleveleiben is többnyire összemosódnak. A kántori teendőktől a megalázó személyes szolgáltatásokig terjedő, sokféle egyházi kötelezettség változatlanul súlyos terhet és nagy időbeli lekötöttséget jelentett; s a mezőgazdasági és háziipari tevékenységgel, a félparaszti életformából következő helyhezkötöttséggel és más alkalmi vagy rendszeres munkavállalással (posta, uradalmi szolgálat stb.) együtt a tanítók túlterhelésének másik lényeges összetevője volt. 3. Az értelmiségi lét perifériájára szorított tanítók anyagi és életkörülményei kiáltó ellentétben voltak a velük szemben támasztott, s egyre növekvő szakmai igényekkel, az új iskolai tantervek és az iskolán kívüli művelődés diktálta fokozódó követelményekkel. Elég csak magára az iskolára utalnunk, ahol megváltoztak az anyanyelv és a számtan tanításának a követelményei, a hagyományos népoktatás tartalmát messze meghaladó új tantárgyak kerültek bevezetésre, új nevelési módszerek, újabb didaktikai elvek és eljárások hódítottak teret. Mindez megannyi új — jobb körülményeket, más életformát feltételező — feladatot jelentett. Megkövetelte a rendszeres művelődést, az egyleti tevékenységbe, a szervezett továbbképzésbe való bekapcsolódást. Ez az erkölcsi kényszer és a szakmai 66
