Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)

III. Összefoglalás

elégtelenségnek, a „hátramaradásnak"’ naponta érzékelhető, súlyos fenyegetése volt a „tanítói túlterheltetésként” emlegetett szakmai közérzet harmadik, s talán legnyomasztóbb összetevője. Igaz, ezen volt a legkönnyebb túllépni, és lélektelen, rutinszerű iskolai munkával, az iskolán kívüli kenyérkeresettel és a megélhetés gondjait feledtető, olcsó szórakozással hozzáigazodni — és hozzájárulni — az iskola környezetében más okokból eredően kialakuló közömbös vagy éppen ellenséges közfelfogáishoz. De bizonnyal ez, a hivatás- és felelősségtudatból eredő belső, erkölcsi ösztönzőerő volt a vízválasztó is, amely a partikuláris lét köznapi gondjai fölé emelte a tanítóság színe-javát, történetünk ismert vagy névtelen hőseit, akik gyakran súlyos személyes áldozatok árán próbálták feloldani a tanítósors e tragikus ellentmondásait.

Nekik köszönhető, hogy megyénkben is kialakultak — a hivatalosan szervezett vagy spontánul létrejött intézmények, társulatok, szervezetek keretében — a tanítók valóságos szellemi műhelyei: a Somogy, majd a Népiskolai Szemle körül verbuválódott szakírók csoportja, a tanfelügyelőség munkatársai, a csurgói tanítóképző tantestülete és a kezdeti botlado- zások, útkereső próbálkozások után mind jobban feladatára találó megyei tanítóegylet és néhány járási tanítókör. A helyi népoktatás gondjait magukra vállaló, s a helyi tennivalókat a hazai és az egyetemes fejlődéshez mérő, kiemelkedő egyéniségek sokrétű tevékenysége ezekben a termékeny és ösztönző közösségekben bontakozott ki, ezek révén válhatott a megyei fejlődés hajtóerejévé, sőt a megye határain túl is ismertté. Bárány Ignácot, Elemy Sándort, Tobak Benőt, Szalóky Dániel, Pethes Jánost és társaikat nemcsak a megyei, a magyar neveléstörténetnek is számon kell tartania.

Mindez természetesen nem jelenti azt, hogy a tanítók szakmai irányítását, tájékoztatását a feladatok által megkívánt mértékben sikerült volna megoldani. A tanítók jelentős hányada közömbös szemlélője volt ezeknek az erőfeszítéseknek; s passzivitásukat a körülmények igazolni látszottak. Nemcsak élet- ás munkakörülményeik; a népoktatás tartalmiszakmai kérdései valójában a megreformált tanügyigazgatás érdeklődési körén is kivül estek. Az iskolát érő külső impulzusokkal, megújítási törekvésekkel szemben ekkor épültek ki a magyar pedagógustársadalom jelentős rétegének elhárító mechanizmusai.

A szervezett tanítómozgalom kezdeteit jelentő tanitóegyleti tévé-. kenységből főképpen az a törekvés érdemel említést, hogy az egylet nemcsak a községi, hanem az egymástól elszigetelt, gyakran egymással szembe állított egyházi tanítókat is egységes megyei szervezetbe kívánta tömöríteni. A segélyegylet létrehozása körüli kezdeti viták és huzavonák, amelyek a különböző anyagi helyzetű és érdekeltségű tanítók gazdasági jellegű összefogásának illúzórikus elképzeléséből törvényszerűen következtek, ideig-óráig az együttműködés reálisabb lehetőségeiről is elterelték a figyelmet. Többszöri sikertelen kísérlet után, nem utolsó sorban a csurgói taní- tóképezde testületének aktivizálódása nyomán alakulhatott ki az egyleti életnek a. tagok önképzését szakkönyvekkel, pályázatokkal, felolvasó ülésekkel, gyakorlatias bemutató foglalkozásokkal, majd 1881-től egy helyi szakmai folyóirattal is segítő gazdag tartalma és egyre vonzóbb, változatosabb formája. Ezt a lendületet vette át néhány, a megyei egylet prog67