Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)
I. A népoktatási törvény küszöbén. Helyzetkép
A megyei 63,7-es átlag végeredményben az országos helyzetnél (88,5) előnyösebb képet mutat; sőt néhány későbbi megyei adatnál is kedvezőbb. A tanítók túlterhelése azonban így is nagyfokú; a magas tanulólétszám, legalábbis a késő ősztől kora tavaszig terjedő szorgalmi időben, a mind gyakrabban alkalmazott új metodikai eljárások ellenére, gátolta az eredményes munkát. Még súlyosabb a helyzet, ha figyelembe vesszük, hogy a vasárnapi, ismétlő iskolába járó tanulók oktatása is a mesterekre maradt; segédtanítót alig néhány község alkalmazott, sőt a meglévők egy részét is elbocsátották 1861-ben. Ez elsősorban az egyébként is nehezebb körülmények között dolgozó katolikus tanítók helyzetén rontott.5 A néptanítók helyzetéről, munkakörülményeiről ezek az adatok önmagukban is sóikat mondanak. Nem beszélnek azonban az iskolán kívüli tevékenységről: a sokféle feladatot jelentő kántorizálásról, a többnyire rájuk maradt jegyzősködésről és a félparaszti életformával együttjáró, időszakosan teljes embert követelő mezőgazdasági munkákról. A Helytartótanács ugyan 1863 decemberében egy korábbi rendeletre hivatkozva arra utasította a közigazgatási hatóságokat, hogy „egész befolyásukkal azon legyenek, miszerint a jegyzői állomás a tanítóitól elkülönít- tessék; ... a jegyzői tiszt a sokkal fontosabb nevelési-oktatási tisztnek alárendeltessék”.6 Ez az intézkedés azonban kétértelmű volt; nemcsak a tanítók helyzetén akart javítani, hanem egyházi nyomásra a politikai község beleszólását is korlátozni kívánta az egyházközség szabad tanítóválasztásába. A rendelet ugyanakkor leszögezte, hogy a két hivatal elválasztása nem csorbíthatja a tanító fizetését, s nyomatékosan felhívta a figyelmet, hogy ahol a tanulólétszám megköveteli, segédtanítót kell alkalmazni. A katolikus iskolák 1863—-64-es általános felülvizsgálata során a tárgyalási jegyzőkönyvek némelyikében a tanítói fizetésről is „intézkedés történt”. A központi járás jelentése szerint azonban „máris a községék és a tanítók között súrlódások támadtak a megállapított mennyiségről”7 Ezek a viták a tanítók fizetéséről nem szüneteltek a következő években sem. Az úrbéri birtokrendezések során általában rendeződött a tanítói javadalom alapját jelentő tanítói „illetményföld” kérdése. Ennek nagysága — Orosz István szerint — az egésztelkes lelkészi birtokkal szemben általában 1/2 telek nagyságú volt.8 A birtokunkban lévő adatok szerint megyénkben 1/4—1/2 telek között változott; ahol pedig az úrbérrendezés lezárása után kezdődött az alku, 1/2—3 holdra redukálódott. Töröcskén, „miután . . . egy tanító is már elkerülhetetlenné válik”, egyéb pénz- és természetbeni javadalom mellett a községi elöljáróság „egy fél hold földet adni és azt munkálni ajánl”. Szentjakabon „háznál lévő káposztáskertet” és 1/4 hold kenderföldet kínáltak a „magántanítónak”; Csombárdon „három hold feles tavaszi földet”.9 A tanítók teljes jövedelmét az eltérő és nehezen viszonyítható adatok birtokában nem lehet pontosan megállapítani. Az 1865/66-os tanév országos statisztikájában 20 forinttól az 500 forintot is meghaladó értékig széles skálán mozog a „hivatalos” tanítói jövedelem, amelynek nagyobb részét a természetbeni szolgáltatások tették ki. Az ott közölt adatok szerint a somogyi tankerületekben a katolikus tanítók készpénzre átszámított pénz- és természetbeni átlagjövedelme 130— 5
