Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)
II. 1868 után - 6. A tanítóegyletek
távol maradt, a legtöbben készületlenül érkeztek, s utóbb azok is kedvüket vesztették, akik pályázatokkal, irodalomismertetéssel rendszeresen készültek. Bánusz sikertelenül próbálkozott az ún. vándorgyűlések szervezésével, amelyeknek célja a járás iskoláinak, tanítóinak kölcsönös megismerése, a rendszeres tapasztalatcsere lett volna, s amelyeken — felolvasás helyett — elsősorban „gyakorlati előadásokra” kerülhetett volna sor. Az iskolafenntartók közömbössége és gyanakvása, de maguknak a tanítóknak az érdektelensége azonban meghiúsította nagyszabású terveinek megvalósítását.187 Az egyes kerületi egyletek tevékenysége, sorsuk alakulása általában egyes személyekhez, lelkes tanítócsoportokhoz kötődött. Ezt láthattuk a csurgói vagy a lengyeltóti egylet esetén, és ezt bizonyítja a „Szigetvárvidéki Tanítóegylet” kérészélete is. Az elsőnek megalakult járási tanítóegylet bevezetőnkben felmutatott kezdeti lendülete csupán három évig, Elemy Sándor egyleti elnök németújfalui tanítóskodásának idején tartott. 1872 tavaszán még rendkívüli ülésre jöttek össze szuloki tanítótársuk ügyében, s „a néptanítók érdekeit minden irányban előmozdítani és védelmezni”.188 Rendes tavaszi ülésükön ismételten „Emlékiratot” szövegeztek meg és nyújtottak be Pauler Ágostonhoz — „a néptanítók jelenlegi fizetésének rendezése és nyugdíjazásuk tárgyában”.189 A Somogybán közzétett „nyílt levél” a tanítóság áldatlan helyzetének, emberi és anyagi kiszogáltatottságának felmutatása után azt a megyeszerte általános igényt, követelést fogalmazta meg, hogy „a népiskolák felekezeti különbség nélkül államintézeteknek nyilváníttatnának, a néptanítók államtisztviselőkké tétetnének és fizetéseiket az állampénztáraktól nyernék”. Átmenetileg a természetbeni járadalom pénzbeli megváltását, egyenértékének a községi költségvetésben történő előírását és a havonkénti fizetés bevezetését javasolták. Végezetül egy olyan tanítói nyugdíjrendszer tervét körvonalazták, amely megnyugtató biztonságot jelentene a tanítóknak, s számításokkal igazolták, hogy „az államra se róna elviselhetetlen terhet”. Elemy Sándor azonban csakhamar eltávozott a megyéből is — a temesvári községi elemi népiskola igazgatója lett —, s az egylet tevékenységéről öt éven át semmi adat. Hecht Fülöp szigetvári tanító 1877 nyarán az egylet működésének „eddigi irányát kárhoztatta”: „vitatkoztunk, űztünk tanügyi politikát, sőt politikai tanügyeket is feszegettünk, nem tudtuk a nagy közönség érdeklődését megnyerni”.190 Javaslatának lényege az volt, hogy az egyleti tevékenység évente négy alkalommal tartandó „gyakorlati előadásokra”, a rendszeres — és pályadíjjal jutalmazott — „tanügyi pályázatokra” és „tudományos kísérleti előadásokra” épüljön. A szigetvári egyletet a tízéves jubileum rázta fel: 1879. július 10-én tizennyolc résztvevővel ünnepi ülésre került sor, amelyen megjelent és — az egylet történetéről — előadást tartott Elemy Sándor is.191 A tartalmas, négy felolvasásból álló jubileumi program legérdekesebb előadása Maislis Ferenc tanítóé volt: „A tanítóegyletek hivatásáról”.192 Elsőrendű feladatuknak — Eötvös emlékét idézve — azt tartotta, „hogy a tagok kebelében az önművelődést, a továbbképzést hatékonyan előmozdítsák”, másodsorban pedig az idősebb és a (fiatalabb tanítók kapcsolatának erősítését, a tapasztalat és a friss elméleti tudás ötvözését várta tőlük. A következő években — ennek a programadó előadásnak a szellemében — 40
