Kelemen Elemér: Néptanítók Somogyban a kiegyezés korában - Somogyi Almanach 34-35. (Kaposvár, 1982)
II. 1868 után - 6. A tanítóegyletek
beszámoló rövid történeti visszatekintés után ismét a tanítói segélyegylet kérdésével foglalkozott. A tagság többsége kezdetben — a nyugdíjtörvény életbe léptetése miatti kettős terhekre hivatkozva — a segélyegylet megszüntetése mellett nyilatkozott; végül azonban — csökkentett tagsági díjjal — a fennmaradás mellett határozott. Az időközben mintegy 900 Ft-ra gyarapodott egyleti tőke már szerény mértékű segélyek folyósítását is lehetővé tette. „A folyó ügyek elintézése után” került sor az ülés érdemi részére, a felolvasásokra. Az egylet történetében először — a kitűzött napirend szerint — három jelentős előadás követte egymást. Bárány I. Gyula csurgói állami tanító „Egy svájci gyakorló iskola” c. felolvasásában külföldi tanulmányútjának friss tapasztalatairól számolt be, s „a tárgy természeténél fogva annyi nevelési s kivált módszertani kérdést érintett; hogy azoknak megbeszélésére a közgyűlésre szánt összes idő sem lett volna elégséges, ezért minden hozzászólás nélkül tudomásul vétetett”. Rendkívül heves vitát váltott ki Horváth József kadarkúti tanító „A háziipamak a népiskolában való tanítása” c. felolvasása, amely a bekövetkező tanterwáltozásra utalva a helyi viszonyoknak megfelelő „föld- és szőlőmívélés, fatenyésztés s a házi ipar” elterjesztését és a tanításukra való felkészülést szorgalmazta. A felszólalók egy része — saját tapasztalatára hivatkozva — a gyakorlati oktatás bővítésének különféle lehetőségeire mutatott rá; a többség azonban óvatos tartózkodást árult el, nyomatékosan hangoztatva a helyi hagyományok és körülmények körültekintő mérlegelését. Komjáthy Kristóf a falusi lakosság nehezen leküzdhető idegenkedésére; Csukly Károly a tanítók túlterhelésére utalt: „most már azt kívánják, hogy mindeféle mesterségben is mester legyen”. A közgyűlés végül is úgy határozott, hogy „a gazdasági és a házi ipar egyes ágai a népiskolákban gyakorlatilag taníttassanak, s óhajtja, hogy azokat a helyi viszonyok tekintetbe vételével minél több iskola felhasználja”. Hasonlóan élénk eszmecsere kísérte Tobak Benőnek az iskolai takarékpénztárakról tartott felolvasását, amelynek figyelemre méltó központi gondolata — „a takarékosságnak .. . erkölcsi alapja a munka” — teljes egyetértésre talált a hallgatóság részéről. Az értekezőknek jegyzőkönyvi dicséretet javasló Kovács Sebestyén Gyula elégedetten állapíthatta meg, hogy „évi gyűlésünk minden tekintetben szépen sikerült, s a tagok között örvendetes közszellem nyilatkozott”.173 „... Az utolsó évi közgyűlésünkön az egylet szervezése öt évi vajúdás után bejfejeztetett, s megtétettek a végleges intézkedések az iránt, hogy az egylet az önmaga által kitűzött kettős cél felé most már akadálytalanul haladhasson...” — foglalta össze az első évek tanulságait az egylet választmányának 1875-ről kiadott jelentése.174 Az őszinte elemzés azonban a továbbiakban már súlyos gondokra utal. Az önsegélyezés programja minden erőfeszítés — és megalkuvás — ellenére lényegében kudarcba fulladt. Az 1876. évi közgyűlést előkészítő választmányi ülésen kirobbanó ellentétek többéves sérelmeket idézték fel. Az 1870-ben megállapított 10 Ft-os tagdíj évről évre csökkent (1873: 6, 1875: 2 Ft); az itt előterjesztett évi egy forintos összeg és az egylet lassan gyarapodó, csekély alaptőkéje nyilvánvalóan 36
