Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

Ilyen atmoszférában rendeztem 1924-ben első nagy kollektív kiállításomat Budapesten a Nemzeti Szalonban, február 2—17-ike között, a Pá- risból hazahozott munkáimból és hozzáadtam a már itthon 1914 óta készült munkáim egy részét. 284 darabot foglalt magába a kiállítás.

Az anyagot Petrovics Elekkel, a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával, válogattuk össze. A Nemzeti Szalonra esett a választás, mert a helyiségek igen jó felső világítással rendelkeztek és mert Déry Béla igazgató részéről előzékenységre számíthattam. Ö már előző években is több képemet eladta Helsinkiben „Szlányi Lajos fest, és a gyermekek nézik” és „Lófogat a hóban” címűeket. Mindkettő egy kiváló műgyűjtő tulajdonába került. Csak az volt a baj, hogy kollektív kiállításom tél idején került bemutatásra, amikor sokszor hó fedte a felső ablakokat és nappal is villanyvilágítást kellett alkalmazni. így is étütő sikere volt a kiállításnak. Nem volt festpkollégám, aki a kiállítást meg ne nézte volna. Sokan ismételten eljöttek. Mikor az állami képvásárló bizottság kiszállt, Petrovics arra kért, hogy a Szászy József somogytúri tiszteletes úr arcképét ajándékozzam oda a Szépművészeti Múzeumnak, miután vásárlásra kevés volt a múzeum pénze. Kérésüknek eleget tettem azzal a feltétellel, hogy azonnal elhelyezik megfelelő helyen a múzeumban. Ott is függött hosszú ideig, egy jól világított terem falközepén, és Hevesi Andor íróbarátom elmondta, hogy külföldi vendégeinek a kép mennyire teszett. Sajnos éppen ez a képem, melyet magam is életem egyik legsikerültebb alkotásának tartottam, a második világháború után eltűnt a múzeumból.

A múzeumnak akkor még egy normandiai tájképet is ajándékoztam, viszont egy baranyai paraszt fejet megvásároltak. A képvásárló bizottság tagja volt Ligeti Miklós szobrász is, aki a kiállítás hatása alatt hozzámjött és arra kért, hogy lépnék be a Benczúr társaságba, de erre nem voltam hajlandó, mert alapító tagja voltam a Céhbeliek csoportjának. Csók István kollégám elismerőleg jegyezte meg, hogy minden képed egy költemény. A Fővárosi Képvásárló Bizottság is megjelent a Nemzeti Szalonban és főképpen Búza polgármester méltatta munkásságomat. A „Szán- kázó gyermekek”-et megvette, én pedig ajándékul adtam a Jtafo Imréről festett tanulmányomat. A kritika is nagyon elismerte a kiállítást. Lyka Károly, aki a legkompetensebb művészeti író volt, egyidejűleg írt rólam a Pesti Hírlapban, Vaszary Jánossal, akinek ugyanaznap nyílt meg a kiállítása az Ernst Múzeumban. A Művészet is több képemet reprodukálta. Ekkor választottak meg a Képzőművészeti Egyesület alelnökének.

Társadalmi érintkezésünk is mindjobban kiépült, s Sauer estélyeink Budapesten igen népszerűek lettek. Sauer ugyanis a háború alatt nem jól érezte magát szállodákban, így hát meghívtuk, s ha Pestre jött, nálunk lakott. Azután mielőtt Budapestre jött koncertezni, megkérdezte előre: 1st die Pension Kunffy frei, darf ich kommen?44 Ilyenkor átengedtük neki fiam szobáját, ő pedig erre az időre felköltözött a műtermembe. Élvezettel gyakorolt az általa kiválasztott Bösendorfer zongoránkon, lakásunk megtelt zenével. Feledhetetlenek a Chopin-ek, amelyeket senki sem tudott úgy

44. Szabad a Kunfíy penzió, lehet jönnöm?

118