Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)
Visszaemlékezés
szép lányai közül Idába beleszeretett és apja ellenzése dacára el is vette. Mikor már két fiú is született a házasságból, az apa megbocsátott, sőt el is jött a család látogatására Magyarországba és mikor miniszterelnök lett a kis család Párisba is költözött kívánságára. A vidéki magyar lány műveltsége azonban nem állván egy színvonalon a Clemenceau család szellemi nívójával, sohasem tudott kibékülni egészen ezzel a házassággal. Különösen bántotta a miniszterelnököt, hogy idegen leányt vett el a fia, bár. ő meg amerikai nőt vett el és talán éppen azért, mert házassága szerencsétlen volt és el is vált tőle. Idevezetett utóbb Michel házassága is, mert az az első világháború kitörése után elvált feleségétől és francia nőt vett el, dacára a két szép fiúnak, akikkel a magyar feleség megajándékozta és akik ma egyedül viselik a Clemenceau nevet. Amikor a fiatal pár Párisba költözött, a nagy államférfi bokros teendői között is el-ellátogatott unokáihoz, de végtelenül bosszantotta, hogy a gyerekek magyarul válaszol- gattak neki, mert akkor még franciául beszélni nem tudtak. Mi nagyon összebarátkoztunk a fiatal házaspárral és sajnáltuk a fiatal nő nehéz helyzetét. Feleségem őrangyalként állt mellette és kitűnő hatással volt rá, amit a nagyapa nővére Madame Brinza hálásan kihangsúlyozott mindig. Michelt is megszerettük közvetlensége és jó kedélyéért. Egyik nyár elején, amikor hazajöttünk Magyarországra, Ida is velünk jött két szép fiával George-al és Pierre-el, akik 10 és 8 évesek voltak. Az idősebbik a mi fiúnkkal egykorú volt. A nyár egyrészét Ida nálunk Somogytúron töltötte és itt hancuroztak a kis Clemenceau gyerekek egy magyar falusi otthonban. Egy kis lovat vettem a három fiú részére, melyet kocsiba fogva a kocsis kíséretében használhattak. A kis Pierre, ha a kocsi előállt, a lónak mindig nagyot köszönt. Megkérdezve miért teszi ezt, azt felelte, hogy így reméli, hogy a lovacska hozzá lesz a legbarátságosabb. A három fiú, egy nagyobb szobában együtt aludt is, már kora reggel nagy játszás folyt. Egy ilyen alkalommal megtörtént, hogy a kis Pierre az éjjeli edényt feldöntötte, kétségbe volt esve, hogy fogják azt újra megtölteni, mert azt hitte, hogy ez kötelező, mire a felnőttek bejönnek. Sok mulatságos jelenetet jegyeztünk fel a gyerekekről, akik akkor már magyarul nem tudtak és az alkalmazottakkal franciául nem tudták magukat megértetni. Úgy 1910 felé Michel Clemenceau Párisból Fontenay le Comte-ba tette át székhelyét családjával, ahol casein készítésével foglalkozott. Kívánságukra meglátogattuk ott őket, feleségem heteket töltött náluk és Michel autóján szép kirándulásokat tettünk. Egy alkalommal elvitt bennünket Chateau de l’Aubrais-fca, a Clemenceau-k ősi fészkébe, amely akkor Paul Clemenceau George mérnök fivére, a Creusot fegyvergyár egyik igazgatójának a tulajdona volt. A kastély parkban, melyet vizes árok vett körül, kőszarkofágokban pihentek az elhalt Cle- menceauk. Velünk volt ott akkor Georges Hugo is, a nagy Victor Hugo unokája. Mikor az első világháború 1914-ben kitört, Michel mindjárt bevonult és a magyar lapok azt írták, hogy elesett. Irtunk rögtön Párisba svájci közvetítéssel és megtudtuk, hogy ugyan megsebesült, de él, sőt küldtek Michelről egy fényképet is, tiszti uniformisában. A háború után, amikor Párisba utaztam ottmaradt ingóságaim hazaszállítása végett, akkor beszélte el nekem felesége, Ida a következőket: Fontenay le Comte-ból, 91'