Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

a háború kitörése után, két fiával visszaköltözött Párisba, mert a nagyapa követelte, hogy unokái neveltetését most ő veszi át. A fiúkat egy versailles-i tanintézetbe adta és az anyjuk beállt ápolónőnek Madame Pauline Ménard barátnője kórházába St.Cloudban. Egy napon Georges Clemenceau táviratozott a tanintézet igazgatójának, hogy a fiúk jöjjenek vasárnap látogatására Párisba a L’homme enchainé szerkesztőségébe. A fiúk zavarban voltak, hogy mit csináljanak, mert ők vasárnaponként anyjukhoz szoktak menni St.Cloudba és úgy állapodtak meg, hogy az egyik elmegy, a nagyobbik nagyapjukhoz, a kisebb pedig anyjukhoz. Amikor a kisfiú megérkezett St.Cloudba és anyjának elmondta, mi történt, az anyja fogta és ment vele Párisba, mert ismerte a nagyapát, hogy parancsait teljesíteni kell. A nagyapa kíméletlen támadásokkal fogadta az anyát, amire a kis Pierre anyja nyakába borult, sírt és azt mondta nagyapjának: Grand pére, Tu es un grand hőmmé, mais Tu es un meau- vaiis hőmmé! P2 Az öreg úr aztán annyira vitte, hogy Michelt elválasztatta feleségétől, ami annál könnyebben ment, mert Michel távol lévén családi jától, közben beleszeretett egy francia nőbe, első feleségétől elvált. A fiúk azonban anyjuknál kívántak maradni. Mikor 1923-ban Párisban voltam, a nagyobbik fiú, aki már 20 éves volt, katonaruhát viselt és kérdésemre, hogy hát ti újra háborút akartok viselni, azt felelte: „most az angolok ellen megyünk!”, mert éppen akkor nagy ellentétek merültek fel a francia és angol államférfiak között. A Clemenceau családdal való érintkezésünk mindenképp nagy élmény volt. Georges Clemenceau vasakaratának volt köszönhető, hogy a francia nemzet győztesen került ki az első világa háborúból. Az utókor fogja majd nagy szerepét, amit 1930-ban megjelent könyve: Grandeurs et Miséres d’une victoire”,:!:! melyben Foch marsall vádjaira válaszolva is tanúsít. A háború befejezésekor egyébként a francia nemzet hálája jeléül elnevezte le pére de la victoire-nak \'y'

A Párisba érkező magyarok, különösen a művészek, felkerestek bennünket. Balló, Nádler, Karlovszky, Vaszary, ftippl-Rónai, Dudits, Kernstock, Szenes, Nagy. Akik hosszabb időt töltöttek künn, mint Hatvány, Hevesi, Basch, a Körmendy fivérek állandóan jártak hozzánk. Hat- vanyval gyakrabban jártunk a Bois-ba vázlatokat festeni. Körmendy Jenő egyszer kérte feleségemet, hogy ülne neki egy mellszoborhoz. Szívesen belement, de azután megunta a sok pózolást. Körmendy ekkor megkért, hogy még néhány ülést biztosítson magának, hogy én is csináljak egy szobrot feleségemről. Kedvemet fokozta azzal, hogy már hozta is az agyagot a mo^- dellirozáshoz. Egyik délután 3 óra után hozzáfogtam és annyira belemelegedtünk a munkába, hogy alig tudtam abbahagyni. Ügy 7 óra felé, amikor már élni kezdett a szobor, hívtam a műterembérház szobrászait, hogy tekintsék meg. Egy igen eleven román volt köztük, Ganesco, aki már igen hosszú ideje élt Párisban és szellemességéért nagyon megszerettem. Megfogta a kezemet és nem hagyott tovább dolgozni, mondván: a szobor él, 32 33 34

32. Nagyapa, te nagy ember, de rossz ember vagy.

33. Egy győzelem tündöklése és bukása.

34. A győzelem atyja.

92