Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

zetett a 400—500 éves bükkös erdőbe, amelyeknél szebbet sehol sem láttam. Gyönyörűség volt végigjárni ezt a gazdaságot az előzékeny, kitűnő modorú házi úrral, aki a megtestesült jellemesség volt. Élettársa Agáth pedig a megtestesült hűség és önzetlenség. A legmagasabb etikájú emberpár, akikkel a sors összehozott bennünket. Vésseyék látogatásunkat Somogytúron viszonozták és ha néha Budapestre jöttek orvosi konzultáció céljából, örömmel látogattak meg minket. Nagy bánatuk, hogy nem volt gyermekük. Később örökbefogadtak egy Vas megyei rokon fiatalembert, aki azonban tragikus módon elpusztult. Vésseyék ezután azt tervezték, hogy a szép gazdaságot országos jelentőségű célra hagyomány ózzák. Proponáltam neki, hogy építtese fel az új Nemzeti Színházat, melynek tervei akkor készültek el. Az élet útjai azonban kiszámíthatatlanok.' A második világháború után csak 5 kát. hold kert és belsőséget hagytak meg nekik a földreform alapján. Véssey, aki jogosan büszke volt az édesapja és a saját alkotásaira a szőcsényi gazdaságban, nem élte túl ezt a megpróbáltatást. Vésseyné Somssich Pál életéről és működéséről igen értékes könyvet írt. Kéziratban megküldte nekünk ezt, és az antiszemitizmusról írt tanulmányát is. Bár Szőcsényben olvastam már a Véssey és Söm- ssioh családokról írt monográfiáit, meglepődtem tanulmányai alaposságán, tárgyilagosságán és széles körű ismeretein. Kikértem ezekről Angyal, Dávidnak, az elismert kiváló történelemtudósnak is a véleményét, aki a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott ezekről a munkákról és nagy örömömre szolgált, amikor kiadva „Somssich Pál élete és működése” című művét a következő dedikációval küldte meg: „Kedves barátaimnak Kunffy Lajosnak és Ellának, kiknek biztató ítélete és baráti érdeklődése nagyban hozzájárult ahhoz, hogy e munkámat kiadhassam”. Az antiszemitizmus ellen írt munkáját azonban a nyilas időkben nem lehetett kiadatni.

Vésseyné később 80 évével, halálig megtartva magánál munkaképtelen öreg szakácsnőjét 5 személyre főzött és szinte naplószerű levelek írására is időt talált, melyeket feleségemnek küldött el. Nagy szomorúság volt ennek a művelt, okos, jellemes barátnőnknek elvesztése.

Bárhová mentem látogatóba vidékre, fiatalabb koromban mindig magammal vittem festő felszerelésemet. Nem éreztem magamat jól, ha egy napot is eltöltöttem festői munka nélkül. Lelki szükséglet volt a festés, csak ez nyújtott teljes kielégülést. Ha jól ment a munka étvágyam is javult, jobban aludtam. Ha felébredtem reggel, első dolgom volt megtekinteni az előző nap teljesítményét.

Misefán arcképeket festettem, táj kép vázlatokon kívül. Bosnyák mamát fekete ruhában az akkor öreg nőknél divatos sötét főkötővel. Egyik legsikerültebb arcképem volt, mely aztán vita tárgyát is képezte, mert Zoltán, az idősebb fivér ezt magának vindikálta, Jolán sógornője azonban nem volt hajlandó kiadni, annyira szerette és nagyrabecsülte anyósát. Férjéről, Gézáról is készült portrévázlat. Jolánról pedig esti világításnál; lámpafénynél csináltam egy hangulatos pasztellt. De már egyik előző évben Jolánról is készült életnagyságú térdkép esti toiletteben, melyet utóbb náluk járt kollégák brilliánsnak mondtak. Sajnos ezen képeim a második világháború alatt, Misefán mind elpusztultak.

82