Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

hölgye és benső barátnője, igazi udvari dáma benyomását tette. Férje halála után egyetlen gyermekével Párisba költözött, hogy annak neveltetését ott fejezze be és az udvartól kapott nyugdíjából élt. Egész közelünkben laktak és sokszor vacsora után bejelentés nélkül is átjöttek hozzánk egy kis beszélgetésre, ha tudták, hogy otthon vagyunk. Tökéletes modora volt mind a két hölgynek és a legmagasabb etika szerint éltek. Nagyon egyszerűen, de finoman öltözködtek. Precíz ítélete volt Morphynénak az emberekről, rögtön kiérezte ki való és ki nem feleségem társaságába, és így kitűnő tanácsadója volt a párisi társaság labirintusában. Elszomorította, amikor észrevette feleségem rosszabbodó hallását és tanakodott velem, hogy mivel kellene fogalkoztatni, ami lekötné, nehogy jó kedélyét, életvidorságát elveszítse. Én először arra gondoltam, foglalkoztassuk a szobrászattal, amihez hajlama volt. Feleségem azonban azt vallotta, a képzőművészetben a nők nem versenyezhetnek a férfiakkal, a középszerűséget pedig a művészetben nem tolerálta. Lehet mondani különben is, hogy egyenesen antifeminista volt. A nők maradjanak a nőiességüknek megfelelő foglalkozásoknál, mondotta. Morphynénak sikerült őt a grafológiával való folgalkozásra rávenni. Elhozta neki a legkiválóbb grafológiai francia könyvet, amelyet Salberagné írt. Lassan indult meg ennek a tanulmányozása is, de utóbb annyira belemelegedett, hogy a grafológiával ébredt és aludt el. Mikor Magyarországra hazatelepedtünk, már jelentős tudása volt e téren. Egy alkalommal Kosztolányi Dezső és felesége kérték egy írás grafologizálására. Megállapította, hogy aki e sorokat írta, adott körülmények között gyilkosságra és öngyilkosságra képes. Kosztolányiék valósággal elhűltek, mikor ezt hallották, mert ez már meg is történt évek előtt. A bemutatott sorok írója egy fiatal költő, megölte feleségét és utána öngyilkos lett. Abban az időben Budapesten még alig foglalkoztak grafológiával és hamar híre terjedt feleségem ezirányú tudásának. Sok házasulandó fiatalember vagy férjhez menendő lány, de még inkább szüleik kérték ki véleményét. Megtörtént, hogy miniszterek kérték ki véleményét fontos funkciókra történő kinevezések előtt.

De nagyon előreugrottam időben és vissza kell térnem, hogy 1904 októberében visszatértünk Párisba, ahol állandó lakásunk volt. Célia háztartási alkalmazottunk és fia, Emil nyári távollétünk alatt vidéki kastélyokban helyezkedtek el, de mire visszaértünk Párisba, már rendbehozták alaposan lakásunkat. És várt bennünket a derék házmesternénk Madame Fleury, kedves fiával, Marcel-al, aki játszótársa volt fiamnak. Így ment ez 12 éven át. Rendesen késő este érkeztünk meg és én reggel már mentem a műterembe a rue Bayenbe, ahol a kedves öreg házmester csinált rendet. A göngyölegben hozott új munkáimat kicsomagoltam és ezeket festékkereskedőm vakkeretre feszíttette, a pastelleket üveg alá tette és elkezdtem mindjárt néhány akt tanulmányt, visszatérendő az exaktabb rajzhoz, ami igen hasznos volt a nyári szabadabb és színvázlatok festése után. Semmi sem olyan jó iskolája a festőnek, mint az aktrajzolás, mert itt nem lehet koncessziókat tenni, a szerves összefüggésnek meg kell lenni. Délután felkerestük, számontartva barátaink fogadási napjait, őket, hogy értesüljenek visszatértünkről és ők is meglátogathassanak bennünket. Elbeszéltük nyári élményeinket egymásnak, a festők bemutatták legújab77