Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

elnöknek sikerült a közoktatásügyi minisztériumban kieszközölni, hogy a Grand Palais éppúgy rendelkezésünkre bocsájtassék, mint a régi művészeti társulatoknak. Carriere halála után Franz Jourdain lett a Salon d’Automne elnöke, egy kiváló építész, aki nagy körültekintéssel és hozzáértéssel vezette az ügyeket. Az első világháború azt hittem, megszüntette tagsági jogaimat, de 1923-ban Párisba utazva ottmaradt ingóságaim hazaszállítása végett, felkerestem Franz Jourdaint, aki megnyugtatott, tagságunk fennáll és szívesen látják, ha továbbra is résztveszünk kiállításaikon.

Néhány év múlva ki is küldtem egy munkámat a „Szomszédasz- szony” címűt, amelyről jó kritikákat kaptam.

A budapesti francia kiállítás révén megismert francia festőkkel érintkezésem mind élénkebb lett. Szívesen láttak műtermükben Rodin, Bartholomé, La Touche, Raoul Vernet, Besnard, Dagnan Bouveret, Lher- mitte, Lucien Simon, Arnan Jean, Raffaelli, Charles Cottet, Menard, akiknek egyéniségét felette érdekesnek és szimpatikusnak találtam.

Felkértek, hogy mutassam be nekik feleségemet is, aminek örömmel tettem eleget. így kerültünk intimebb családi kapcsolatba különösen Besnard, Lhermitte, La Touche és Lucien Simon-ékkal. A francia művészek kérték részemre a francia becsületrenddel való kitüntetésemet. A kérvényt Dagnan Bouveret személyesen adta át a közoktatásügyi miniszternek és 1905-ben tényleg meg is kaptam, akkori nagykövetünknek Khevenhüller Metsch approbálásával.

Estélyeinkre meghívtuk a francia művészeket, így ismeretkörünk társadalmilag nagyon bővült. Feleségem kitűnően beszélt franciául, ami külföldieknél elég szokatlan volt és ezt a franciák különösen méltányolták. De tájékozottsága a francia történelem és irodalomban is feltűnt nekik. Szépségével és ragyogó megjelenésével dísze volt még a párisi társaságnak is és imponált nagy zenei tudásával, komoly művészi zongora- játékával. Legjobb tanítványa volt lánykorában Szendi Árpádnak, aki hivatásos zenésszé óhajtotta volna kiképezni. Abban az időben még szívesen játszott társaságban. Egy alkalommal Gaston La Touche-ék estélyein Saint Cloud-ban kérték játékát, és a nagy francia társaság el volt ragadtatva. Bartholomé, a híres szobrász, a Pere la Cheise-i temető bejáratát díszítő „Aux morts” híres szobrászati mű alkotója, valahányszor azután találkoztunk vele, így köszöntötte: je n’oublierai jamais cette rapsodie de Liszt.18 Az osztrák—magyar nagykövetség egyik 'estélyén is kérték az ismerősök, hogy játsszék, de mivel itt a nagy társaság szórakoztatására hivatásos zenészek voltak, vonakodott játszani. Éjfél felé azonban elhitették vele, hogy a hivatásos zenészek már eltávoztak, erre zongorához ült és már az első taktusoknál az egész társaság a zongorához tódult, holott előzőleg a hivatásos zenészek játéka alatt senki sem hagyta magát beszélgetésében zavartatni. Játékában a lélek szólalt meg és minden hallgatójának a leikébe hatolt. Néma csendben hallgatta mindenki. Fájdalom, hallása mindjobban romlott, bár mindent elkövettek előbb párisi, majd utóbb a leg18. Sohasem fogom elfelejteni ezt a Liszt-rapszódiát.

71