Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

telenné vált a velük való kapcsolatokra, én, aki oly lelkesen és önzetlenül foglalkoztam ezzel az üggyel. Éppen készülvén hazautazni a nyári hónapokra, Budapesten megálltam és felkerestem Andrássy Tivadart, a Képzőművészeti Társulat elnökét és ismertettem előtte Szmrecsányi megbízatásának rám nézve sérelmes odalát. Andrássy előkelő gondolkodásával átlátta igazamat és másnap a Társulat igazgatósági ülésén Szmrecsányi előtt ennek kifejezést is adott. Erre Szmrecsányi levelet írt hozzám, hogy terve szerint Párisban elsősorban engemet keresett volna fel és távol volt tőle a gondolat engem mellőzni, kért, hogy látogassam meg. Ennek eleget téve abban állapodtunk meg, hogy mivel én ősz előtt már nem térek vissza Párásba, a legbefolyásosabb francia művészekhez ajánlóleveleket adok neki. Szmrecsányi Parisba érkezve elsősorban akkori nagykövetünket gr. Khe- venhüller-Metsch Rudolfot kereste fel arra hivatkozva, hogy Zichy vér is van ereiben, ő szívesen áll művészeti ügyekben a magyarok rendelkezésére. Egy nagy estélyre hívta meg a francia művészeket, Szmrecsányi jegyzéke alapján. Amikor ősszel Párisba visszatértem, meglepetéssel hallottam Besnard és más művészektől, hogy erre a nagykövetségi estélyre igen eltérő orientációjú művészek voltak összehíva, kellemetlenül érezték magukat és a társaság összeállításában politikai szimatot éreztek, ami nekik nagyon visszatetszett. Egyik követségi barátomtól pedig azt is megtudtam, hogy Szmrecsányi nem volt őszinte velem szemben. Ez engem mód felett bántott, és Szmrecsányihoz intézett levélben ennek egyenesen kifejezést is adtam. Az lett a következménye, hogy Szmrecsányi megromlott egészségi állapotára hivatkozva kormánybiztosi megbízatásáról lemondott.

Mivel a Képzőművészeti Társulat a kiállítás eszméjét mégsem akarta feladni, Karlovszky Bertalant, aki hosszú éveket töltött kint Párisban, küldte ki a kiállítás megszervezésére, mert nem bíztak abban, hogy én a megbízatást elfogadom. Hiszen már az első kiállításkor is nehezteltem, hogy tanácsaimat nem fogadták meg. Karlovszky azonban elsősorban engem keresett fel s kérte segítségemet. Hangsúlyozta, hogy nem a Társulatnak, de őneki személyileg, aki iránt őszinte barátság fűzött, legyek segítségére. Ezt meg is ígértem neki. Több előkelő művészhez el is mentem vele, azonban Karlovszky rövid ideig maradhatott Párisban, mert a Társulattól kapott költség nem futotta továbbra, és mivel már én is hazakészülőben voltam a nyárra, végül is a Michel et Kimbel szállítócég egy altisztje szedte össze a kiállítási képeket. Ennek az anyagnak minősége bizony nagyon mögötte maradt annak, amit 1903-ban én Budapestre küldtem és amelyről Petrovich érdemesnek tartotta külön tanulmányt írni.

1902-ben nagy családi esemény előtt álltunk. Július 20-án megszületett Zoltán fiunk. Ekkor már saját bútoraink között, főbérleti lakásunkat a Villa Monoeau 2. szám alatt elfoglaltuk. Ez a rue de Courcelles egy rövid kis mellékutcája 6—8 házzal. Megvolt az a nagy előnye, hogy bár nagyon fontos fővonalon feküdt, mégis csendes hely, ahol nem volt kocsi- közlekedés. A félemeleten laktunk, így nem kellett sok emeletet másznunk. Ezt a lakást megtartottuk 1914-ig, valamint a műtermet is a rue Bayenben, ahová a rue Demour-on át 5—6 perc alatt eljutottam a lakás67