Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

egyes művészek kiváló, a legmagasabb kitüntetésekre érdemesítő megbecsülésé­nek. Sajnos nálunk csak kicsinyes szempontok és a hatalom érdekei vezetnek és ez az átka ennek az országnak. Dr. Kunffy Lajos.” A szecesszió elnevezést Münchenben kezdték alkalmazni az akadé­mikus-konvencionális piktúrától eltérő művekre. Ha egy képen nagyon kék vagy lilák voltak az árnyékok, már szecessziónak nevezték. A barna és fekete színeket kiküszöbölték, ugyanannyira, hogy fekete festéket a palettára nem volt szabad tenni. Évtizedeken át nem volt fekete festékem. Mikor A somogytúri tiszteletes fekete ruháját kellett festenem, sok forté- lyoskodással hoztam ki, aláfestettem laque de garance-al vékonyan, és mikor megszáradt, akkor ultramarin, okker és cinober festékkel hoztam ki a plain airben jelentkező feketét. Csók István úgy találta, hogy a tisz­teletes úr fekete ruhája meglepően színes és levegős. Az 1901-i téli hónapok, a Műcsarnoki siker és a vőlegénység szere­pében igen kellemesen elteltek. Ellával tervezgettük, hogyan fogjuk jövő közös életünket berendezni. Ö arra hajlott, hogy Párisban telepedjünk le. Ott inkább magunknak és a művészetnek fogunk élni. Nem volt nehéz engem erre kapacitálni, aki annyira Páris varázsa alatt álltam. Tisztában voltam ugyan azzal, hogy Párisban művészi keresethez nem fogok jutni, mert akkor már idegen művészek ott anyagilag nem igen boldogultak és a franciák közül is csak azok, akik már hírnévre tettek szert. Hiszen azért települt már haza Karlovszky, Rippl-Rónai is. Egyedül Hernády Kornél élt: még künn, aki gazdag volt. Hiszen már Munkácsynak is anyagi gond­jai voltak a 90-es évek második felében. Úgy gondolva Ellával, hogy a szülők részéről biztosított jövedelemmel szerényen fogunk ugyan élni Parisban, de a művészet kárpótolni fog bennünket mindenért. Ezért gon­doltam, hogy egy fiatal nő szellemi fejlődésére is nagy hatással lesz Páris nagyvonalúsága a pesti, inkább fitogtató, lehet mondani még parvenű élet után. Ebben nem is csalódtam. Január 15-én megtörtént hivatalos eljegyzésünk. Esküvőnk azért késett március 17-ig, mert közben elhunyt Kaposváron atyám édesanyja, aki 81 éves kora dacára még imponáló megjelenésű, finom arcvonású nő volt. Beszélték, hogy fia esküvőjén Veszprémben ő volt az esküvői menet­ben a legszebb nő. Hasonlóan nézett ki nagyanyámnak atyja is, aki 104 éves korában hunyt el Balatonfőkajáron, ahol életét, mint szántó-vető gazdálkodó töltötte. Kiköltözésünket Párisba csak őszre terveztük és úgy határoztunk, hogy esküvőnk után egy szép utazást csinálunk Olaszországba, tanulmá­nyozva az olasz művészetet. Bécsbe vettük utunkat, ahol megismerkedtem feleségem családjának ott élt tagjaival és a császárváros látványosságai­val, amiket csak részben ismertem. Mi magyarok mindig bizonyos félté­kenykedéssel láttuk, hogy az uralkodó ház mennyivel gazdagabban do­tálta a bécsi közintézményeket, mint a budapestieket. A Hotel Bristolban szálltunk meg, majd onnan Nizzába utaztunk, érdeklődéssel figyelve ott a nagyvilági életet. Átrándultunk Monte Carlóba is, amely a világ egyik legszebb helye. Benéztünk kostolóra a casinóba is, de mihelyt észrevettük, hogy a játékban nincs szerencsénk, abbahagytuk. Nem úgy Salamon Ödön 59

Next

/
Thumbnails
Contents