Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

tanulmányaim befejezése után visszatérhessek a művészi pályára. Szüleim nem sajnálták azt a sok költséget, amit csaknem két évi újabb franciaországi tanulmányaim és munkálkodásom nekik okozott. Én azonban látva, hogy idegen művésznek Párásban az önfenntartás szinte lehetetlen az újabb időkben, egyik künn élő magyar művész sem keresett akkor és á franciák is keveset, kivéve azokat, akik már világhírre tettek szert, elhatároztam, hogy hazatérek Magyarországba, ahol mégis könnyebb lesz . a megélhetés. Vonzott a hazai föld népe és tájai is, főleg művészi szempontból.

Kétévi távoliét után szerettem volna szüléimét és testvéreimet is viszontlátni. Elhagytam tehát Párást, amely akkor már nagyban készült az 1900-ik évi világkiállításra. Tombolt ott akkor az élet. Óriási vagyonok halmozódtak fel, Franciaország bankárja volt egész Európának. Az ember úgy érezte magát Páriában, hogy a világ központjában van. Mintha egy piedesztálon állt volna az ember, ahonnan minden eseményt, ami a világban történik, legjobban lehet átlátni, és mintha minden szellemi kezdeményezés onnan indulna ki. Megkezdődtek már a kísérletezések a repülőgépekkel, ott indult meg először az automobil és vitán felül állt, hogy irodalmi és képzőművészeti téren a francia szellem vezet. A világ összes színházaiban francia darabokat adtak, francia regényeket olvastak, a képzőművészetben vezető és irányító szerepe volt. Minden nemzet fia, aki szobrászatot vagy festészetet akart tanulni Párisba vágyott.

Mikor 1892-ben kikerültem Párásba a Panama ügy vert fel nagy hullámokat Franciaország politikai életében. Ezzel kapcsolatban egy kis magyar vonatkozású dolgot elmondok. A Budapesti Hírlap tudósítójaként egy kedves, eleven újságíró élt Párásban, Székely Sámuel, aki népszerű volt a magyar társaságban és Munkácsy mellett alelnöke volt a Magyar Egyletnek. Egyik este együtt vacsorázván vele a rue Rossini egy kis vendéglőjében, nagy diszkrécióval elmondta, hogy egy olyan értesüléséhez jutott ma, hogy Mohrenheim báró, orosz nagykövet 500 000 frankot kapott a panamapénzekből. Kényes dolog volt ilyesmit szellőztetni, amikor a francia—orosz szövetség megalakulni készült. Székely ennek tudatában is volt és nagyon töprengett, hogy megírja-e lapjának. Nekem, mint szűkebb földijének — somogyszili származású volt — és családomat is ismerte, elmondta, és szinte véleményemet kérte. Politikai dolgokban nem lévén jártas, mégis inkább visszatartottam. Vacsora után a Grand Caféba mentünk, ahol több honfitársunkkal találkoztunk, de senkinek sem említette a dolgot. Én éjfél előtt elbúcsúztam tőlük. Másnap este ismét találkoztunk és ekkor megvallotta Székely, hogy a tudósítást elküldte lapjának. Talán három nap múlva a francia lapok hozták, hogy egy magyar újságírót letartóztatott a rendőrség. A Magyar Egylet báljáról ment haza a lakására Székely és ekkor történt a letartóztatás. Minket magyarokat nagyon kellemetlenül érintett a dolog. Másnap este Rippl-Rónai jött hozzám a Hotel Ja- cob-ba azzal a gondolattal, hogy mégis érdeklődnünk kellene ennek a derék Székelynek a sorsa iránt. Menjünk el a prefet de police-hoz. Tőlem nem is volt messze és arra is emlékszem, hogy csúnya esős, sáros idő volt, mikor a boulevard Saint Germain-en végigmentünk. Eljutottunk a prefet előszobájába. A titkár bement jelenteni, hogy mi járatban vagyunk. So50