Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

lakásunkban. Szikszay Ferenc fia volt, Amerikába készült, ahol akkor Hock János emigránsként élt és az hívta. Mielőtt a Bretagne-ba mentem, Sonnenfeld Zsigmond, a Hirsch báró jótékonysági irodának igazgatója családjánál, ahol gyakrabban megfordultam, ismerkedtem meg egy érdekes, tipikusan párisi asszonnyal, akinek a férje nagyrészt Brüsszelben tartózkodott pénzügyi érdekeltségei miatt. Rendesen csak vasárnap jött haza. Engem gyakran hívtak vacsorára. A szép Avenue d’Antin-en laktak. Több gyermekük volt és a mamák úgy gondolták, hogy én a 13. évében lévő lányt feleségül vehetnem. Házassági gondolat azonban, engem, még mindig nem foglalkoztatott, de igen szívesen mentem a szép és ízléses párisi otthonukba, ahol kitűnő vacsorákat szolgáltak fel. Egy május este diner után a mama proponálta, hogy kocsizzunk ki fogatukon a boulogne-i erdőbe, a Pavillon d’Armenonville vendéglőbe, egy fagylaltra. A mama leányával a hátsó ülésen foglalt helyet, én szemben a kis ülésen. Gyönyörködtünk a vendéglőt zsúfolásig megtöltött közönségben, a hölgyek ízléses toilette-jén és éjfél felé járt az idő, amikor a balzsamos estében, a gumikerekes hintóbán hazafelé tartottunk végig a Champs Elysée-n. Feledhetetlen szép este volt az örömök és fények városában. Egyszerre azt éreztem, hogy a mama érdeklődése fordult felém, mely abban is megnyilvánult, hogy nyárra meghívott Arromanche-ba. Bár dallamos szép francia beszéde és külseje is érdekes volt, mégis ellenálltam és inkább a Bretagne-ba mentem festeni.

Jobban érdekelt az a bájos megjelenésű fiatal lány, akit egy hajó- kirándulásom alkalmával ismertem meg s aki hamarosan meglátogatott műtermemben, melynek mind gyakoribb látogatója lett. Kedves és szerény volt, modellem is lett. Róla készítettem egy pastellt Nimfa a tengerparton címmel, mellyel a párisi világkiállításon a Mention honorable kitüntetést nyertem.

Mikor a Nagy Szalon megnyílt májusban, akkor még a Champs de Mars-on siettem megtekinteni Vitatkozó francia papok című képem elhelyezését. A nagy francia művészek közül akkor még senkit sem ismertem, akik ezen Szalon oszlopos tagjai voltak és így elmondhatom, hogy a képem minden protekció nélkül jutott be a kiállításra. A régi Nagy Szalont ugyanis, amelynek volt professzoraim is jury tagjai voltak, és akik bizonyára szívesen támogatták volna tanítványukat, elhagytam. Jobban érdekeltek az új Szalon művészei és akkori irányzata. A kép teljes ismeretlenségem dacára kitűnő helyet kapott a nagyteremben, ahol szobrok is álltak a középrészen, éppen Rodin Balsac szobra mögött, ami az akkori Szalon nagy szenzációja volt. A hivatalos köröknek azonban nem tetszett ez a szobor, mert Rodin Balsacot házi köntösben állította be, azt mondták rá, olyan, mint egy lisztes zsák. Nem is vették át, újat rendeltek Falguiére-nél, aki jó barátja volt Rodinnek. Ö is házi köntösben örökítette meg Balsac-ot, azzal a különbséggel, hogy leültette. így is lett véglegesen elhelyezve. Amikor évek múlva Rodint otthonában felkerestem, láttam, hogy lakásának falait Falguiere festményei díszítik. Rodin ezeket jobban szerette talán, mint Falguiere szobrait.

A vitatkozó francia papok ilyen kedvező fogadtatása a párisi Szalonban nagy elégtételemül szolgált, mert igazolta törekvésemet, hogy jogi

49