Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

helységenként változott, szinte apáca benyomást keltve, tették a festői hatást. Egy tárcámban, melyet a Pesti Naplónak küldtem onnan, a tenger papjainak és papnőinek neveztem őket. Életük a tenger körül forgott, ennek a nagy hatalomnak a szolgálatában. Sokan áldozatul estek évente a nagy viharoknak. Feltűnően sok özvegy asszony volt, akiknek férje a tengerrel való küzdelem áldozata lett.

Késő őszig lekötöttek munkáim és mikor a nagy viharokat jelezték, elutaztam a Bretagne legszélsőbb pontjáig, Penmarch-ig, hogy ott az igazi nagy viharokról benyomást nyerjek. A szél olyan erős volt ott időnként, hogy nem lehetett állva maradni, hasra kellett feküdni. A .kis hotel, amelyben megszálltam, telve volt francia festőkkel. Este együtt ültünk a table d’hote-nál ahol az idegen kollégát igen barátságosan fogadták. Le Couturier idősebb kollégánk elnökölt, egy volt tengerésztiszt, aki szenvedélyes festője lett a tengernek. Éppen abban az időben kapott megbízást az államtól annak a jelenetnek a megfestésére, amikor a szövetséges cárt a dunquerque-i kikötőben fogadják. A baráti érintkezést utóbb Párisban is folytattuk. A kis hotelben éjjel aludni nem lehetett, olyan erővel csapkodtak a hullámok a sziklához. Nagyon festőiek voltak a breton nép pro- cessiói búcsújáró templomaik körül, amelyekről oly jelentős műveket alkottak Dagnan Bouveret, Lucien Simon, Charles Cottet.

A nép vallásosságát bizonyára nagyon fokozta a tengerrel folytatott küzdelme. Ha főfoglalkozásuk a halászat volt is, mezőgazdaságot is folytattak, de a mi akkori termelésünkhöz képest, ez primitív volt. Meglepetésemre még régi módi faekéket is láttam és sok olyan lakást, ahol barmaival élt együtt a család. Szépek voltak kis almáskertjeik, ahol a cid- re készítéséhez almát termeltek. A table d’hote-nál mindenki elé állítottak egy üveg cidre-t, ami a nyári hőségben igen üdítő volt. Konyhájukkal is meg voltam elégedve, mert a sok hal és rákfélével igen változatos és ízletes volt. 7—8 fogásból állt a vacsora és akkor, ilyen szerényebb helyen, a hotelszobával együtt nem került többe 6 franknál naponta háromszori étkezéssel. A közönség szabadságukat élvező állami hivatalnokokból és művészekből állt, aránylag kevés idegennel. Szomszédaim két idősebb festőnő volt, akik már évek óta jártak ide. Egyik amerikai, igen tehetséges, a Nagy Szalonban is sikert aratott Mile Macpherson, a másik egy ír gyáros lánya Mile Bartlett, kevésbé tehetséges és neuraszténikus. Anyáskodó szerepet töltöttek be körülöttem, ami nagyon jólesett a távoli idegenben. Gyakran invitáltak délutáni kitűnő teákra. Utóbb Párisban is, ahol volt műtermük. Auteuil-ben folytattuk a baráti érintkezést és mikor megnősültem feleségemmel is összebarátkoztak. Igen szigorú erkölcsű két nő volt. Sok érdekes ember fordult meg náluk. Ott ismerkedtem meg Napoleon Wise herceggel, akinek családjából nősült Türr István tábornokunk.

De voltak Bég Meil-ben érdekesebb emberek is, akiket nem hagyhatok felemlítés nélkül. Egyik estefelé, amikor a tenger előtt festettem, egy arra sétáló házaspár, két felnőtt fiukkal, megálltak mögöttem és figyelték munkámat. Úgy látszik érdekelte őket, mert beszédbe ereszkedtek velem. Ez többször megismétlődvén, meghívtak, hogy a dinert költ- sem el velük. Ök ugyanis az általános asztalnál nem étkeztek, hanem egy külön kis teremben. Meghívásuknak eleget téve, mindjárt jobban érdekel-,

45