Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

képet előkeresteti. Engem értesíteni fog a dologról, jöjjek hozzá ekkor és ekkor. Tőle aztán megtudtam, hogy a kép egyáltalában nem került a jury elé. Egyik oldalteremben az altisztek befordították a fal felé, megfeledkeztek róla, nem látta egy jury tag sem. Mikor Karlovszky a kép qualitásait látta, összehívta a juryt újra Benczúr elnökkel az élén. A jury elé tárulva a kép, szavazás alá sem bocsátották, egyhangúlag fogadták el, a jegyzőkönyvet kiegészítették és a jury tagok mind újra aláírták. Elképzelhető milyen kő esett le a szívemről, amikor Karlovszkytól ezeket meghallottam. Karlovszky lelkiismeretessége és energiája szinte visszaadott az életnek. Mindig hálásan gondoltam ezen cselekedetére. Sokan őt cinikusnak tartották, pedig meleg szíve volt.

1938-ban dalmáciai utam előtt meglátogattam műtermében Kar- lovszkyt, még daliásán nézett ki 80 éve dacára, de visszatérve ezen utániról, halálhírét hallottam és már csak a temetésén jelenhettem meg.

A milléniumi kiállítás megnyitására Budapestre utaztam. A Jób a Műcsarnok harmadik nagy termének a nyugati fala közepére került, alatta Munkácsy A sztrájkolok című képe volt felakasztva. Jobbról és balra is Munkácsy festményei vették körül képemet. A terem közepén álltam, figyelve, hogy képem milyen hatást vált ki. Az első ismerős, aki elém került Pállik Béla volt, akit már Münchenből ismertem. Pár szóval elmondtam, hogyan jártam a képpel. „Hiszen ez jobb, színesebb, mint a Munkácsyé” mondta. Tudtam, hogy Pálliknak igen éles nyelve van és valami „rancuneje”13 is volt Munkácsyval szemben, kivel körülbelül egykorú volt, de sakkal szerényebb is voltam, semhogy szószerint vettem volna Pállik bírálatát, azonban jött azután Vaszary János, aki mint földim és csak két évvel idősebb nálam, behatóan foglalkozott a kép kompozíciójával, és nagyon megdicsérte. Hát így megvolt az elégtételem. A Jób azután Budapesten maradt és Déry Béla, mint a Nemzeti Szalon igazgatója a vidéki városok kiállításain szerepeltette és nagy terjedelme miatt jó központja volt ezeknek a kiállításoknak. A sok utaztatással meg is rongálták. Végül somogytúri műtermemben helyeztem el több más nagy képemmel, és ez lett az egyedüli, amely a második világháború végén bekövetkezett pusztítást megúszta, mert egy Gál nevű fiatal pap a katholikus templom oltára mögé vitette és így megmentette. Ezen képemet a Somogy megyei Múzeumnak ajándékoztam 20 db más képemmel együtt. Szüleim látván azt a nagy lelki emóciót, amit Jób képem kiállítása akozott, biztattak, hogy fejezzem be jogi tanulmányaimat, a két alapvizsga már megvan, tegyem le a két államtudományi szigorlatot és jelentkezzem a közoktatási minisztérium művészeti osztályára felvételre és azért majd festhetek is. Nem volt kedvem a hivatalnokoskodásra, de elhatároztam, hogy becsülettel leteszem a két szigorlatot. Ezért a téli idényre a vargai, Baranya megyei gazdaságunkon maradtam Károly fivéremmel, aki ekkor ebben a gazdaságban fejtette ki gazdasági tevékenységét.

Másfél év alatt sikerült a két szigorlatot letennem és a budapesti egyetemen államtudományi doktorrá promoveáltak. Közben persze festet13. Neheztelés.

42