Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

Pályázatok lettek kitűzve történelmi és bibliai tárgyú képekre. Én elhatároztam, hogy egy aktos képet fogok festeni, mert hiszen próbaköve ez az akadémiai festői képzettségnek. Egy életnagyságú női aktig nem merészkedtem, de úgy gondoltam, hogy egy öregebb férfi aktot jól meg fogok festeni. Így jutottam el a bibliai Jób megfestéséhez, amint barátai vigasztalják. Sikerült egy kitűnően berendezett nagyobb műtermet bérelnem, melyet Öhl nevű cseh festő adott át egy évre, Egyiptomba készülvén. Ez jó választás volt azért is, mert egy épületbe kerültem Eisenhut Ferenccel, aki a legkedvesebb és legelőzékenyebb kolléga volt. Ő, aki sokat járt már Keleten, sok ruhaneműt gyűjtött ott össze, amiket rendelkezésemre bocsátott a Jób barátai részére. Nagy buzgalommal fogtam hozzá a tanulmányokhoz. Hónapokon át rajzoltam és festettem az egyes alakokat, a modelleket többször cseréltem, mielőtt a nagy képhez hozzáfogtam. Eisenhut a Zentai csatát festette akkor, amit szülőföldje rendelt meg nála a millenáris kiállításra. Szorgalmasan dolgoztunk s nehogy délben az ebéd miatt sok időt veszítsünk, a házban egy ismerős hölgynél étkeztünk, ami sokkal jobb is volt a vendéglői kosztnál. Sokszor odatársult hozzánk Somssich József, aki akkor szintén Münchenben élt és festőnek készült, otthagyva a pesti minisztériumban viselt hivatalát, azzal búcsúzván Sza- páry Gyula miniszterelnöktől, hogy akkor tér majd vissza, amikor mindjárt miniszter lehet. Utóbb külügyminiszter is lett. Egyelőre nem vette túl komolyan a piktúrát, bár határozottan tehetséges volt, különösen a karikatúrában és sokat henyélt műtermeink pamlagán.

Itt egy korra jellemző epizódot kell elmondanom. Miközben én Jób képemben elmélyedve dolgoztam, a következő hír zavart meg ebben és kényszerített hazautazásra. A farsang tartama alatt egy Vas megyei gentry fiatalember érkezett Kaposvárra társaságával, és annak imponálni akart minden módon. Egyik ebéd után, amikor a rendes kávéházi társaság élvezte az ebéd utáni sziesztát a Korona kávéházban, már jó ittasan beállított társaságával és oly módon viselkedett, hogy lassanként kiürült az egész kávéház. Apám is ott ült Poór nevű ügyvéddel egyik asztalnál, rendes kártyapartiját eljátszani. Ök a legtovább kitartottak, végül megunták a nagy zenebonát és a kártyázást abbahagyva indultak ki a kávéházból. A Vas megyei fiatalember azonban csupa krakélerkedésből elállta útjukat és apám nem volt rest egy hatalmas pofonnal útjából eltéríteni, pedig már akkor 60-ik évében volt. Ez kijózanította és fegyveres elégtételt kérni küldte el barátait. Viselkedése után ezt nem akarta apám neki megadni, csak amikor egy becsületbíróság is úgy döntött, hogy a fiatalemberen ne maradjon szégyenfolt. Hogy a fegyveres elégtételt kiprovokálja, még apám fiait is sértően aposztrofálta egy kaposvári újságban, amit én, mint tartalékos tiszt nem hagyhattam megtorlatlanul. Erről értesítettek ezredbeli tiszttársaim, tehát haza kellett utaznom. Mikor apám a Cser-erdőben megvívta vele pisztolypárbaját, a Vas megyei bocsánatot kért apámtól. Erre értesítettek Papházy és Lövényi tisztársaim, hogy az én provokációm tárgytalan, tehát nyugodtan visszautazhatom Münchenbe.

Tavasszal elkészült a Jób, de mielőtt Budapestre szállíttattam volna, bemutattam a müncheni kollégáknak és volt professzoromnak, Hollósy Simonnak is. Igen büszke voltam, mikor az egyik barátnak Jób felé vi40