Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

ebben az atmoszférában élve, Krisztus életét imponáló témának érezte hatalmassá fejlődött ecsetje alá.

Milyen kár, hogy ezek a vásznai nem Budapesten vannak. Egyszer kérdeztem Petro vies Eleket, mint a Szépművészeti Múzeum főigazgatóját, hogy nem lehetne-e ezeket megszerezni? Néki is ez volt az eszméje, mondotta, tett is erre kísérletet, de anyagi akadályai voltak. Ha ezeknek Budapesten egy külön pavilont építenek és belépti díjat fizettetnek rövid idő múlva megtérült volna vételáruk. Budapest egyik legnagyobb látványossága lett volna. Budapestre nem jött volna idegen, aki ezeket meg nem tekinti. Henri Bouvet francia kollégám mesélte, hogy gimnazista volt Lyonban, amikor a Krisztus Pilátus előtt Párisban ki volt állítva és ez olyan szenzáció lett, hogy különvonat ment Lyonból érdeklődőkkel a kép megtekintésére. Ő is ilyen vonattal jött Párisba.

Az Árpád bejövetele 1893-ban lett kiállítva a párisi Szalonban, de Munkácsy elégedetlen volt a hatással és újra, meg újra átfestette, agyonfestette. A festék is elvesztette már tüzét, intenzitását. Éreze ezt ő maga is. Mikor beléptem a műterembe a képen dolgozott, és az óriási műteremben, lehetett vagy 30 méter, jókora utat kellett megtennem, amíg hozzájutottam. Menjünk hátra, nézzük távolabbról, mondotta. Amint a műterem nagy ablaka előtt haladtunk, engem profilban látva, megjegyezte: ejnye öcsém, milyen érdekes Krisztus fejet festhetnék magáról. Bármily örvendetes volt ez rám nézve, sajnálatomra azt kellett válaszolnom, hogy szívesen állnék rendelkezésére, de most nem tehetem, mert már a vasúti jegyet is megváltottam a hazautazásra. 1895-ben pedig már nem tértem vissza Párizsba, Münchenben béreltem műtermet, hogy a millenáris kiállításra fessek egy nagyobb képet.

Amikor Munkácsy az Ecce homo bemutatására Budapestre jött, Pannónia szállóbeli lakásán azzal fogadott, akkori titkárja, Malonyay Dezső, hogy senkit sem szabad már — orvosi tilalomra — hozzá bevezetni. Még talán azt keresztül tudjuk vinni, mondta Malonyay, hogy az Ecce homo-t személyesen mutathassa be a királynak, mert azért jött Pestre. Aztán már csak a temetésén voltam jelen, ami olyan impozáns volt, hogy még ilyet Budapesten nem is rendeztek. A katafalkot Stróbl Alajos készítette, amelyre az akkor készült Munkácsy lepellel terített koporsóját helyezték. Mi fiatal művészek álltunk ott őrséget az új Műcsarnokban, amíg a koporsót a gyászkocsira nem helyezték. A gyászbeszédeket Berzeviczy Albert, Hock János és Jendrassik Jenő tartották.

Munkácsy kétségtelenül a legerőteljesebb magyar festőtehetség volt. Bár jelentősebb képeinek témája nem magyar volt, de mindegyikben kifejeződik magyar temperamentuma. Képei kompozíciójában, fény és árny hangsúlyozásában, magyar ékesszólás nyilatkozik meg. Voltak már nagy festőink, de olyan festőién nem látta még egy sem a világot, mint ő. Zichy Mihály nagyobb szellem volt, talán a leguniverzálisabb szellem, amit a magyar haza kitermelt, de, mint festő vele össze nem hasonlítható. Igazságtalannak tartom, hogy amikor a világnevek között Petőfit, Kossuthot, Munkácsyt, Liszt Ferencet említik, elfeledkeznek Zichy Mihályról, akit a nagy francia író és műkritikus Teophile Gautier jogosan nevezett monstre de genie-nek. A legmélyebb gondolatokat rajzban nálánál súlyosabban

38