Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

sőbb bíróság tagja volt és előszeretettel kérdezgetett a magyar viszonyokról. Ebben a családban megfigyelhettem a vérbeli franciák családi életét és rájöttem hamarosan, hogy a külföldön elterjedt vélemény a francia nő romlottságáról valótlan. A legodaadóbb anyákat és a legkitartóbb és legbátrabb feleségeket figyeltem meg köztük. A külföldön híresztelt ledérsé- get és könnyelműséget az internacionális publikum vitte Parisba, azok mozogtak a nagy boulevardokon és a felületes szemlélő előtt hamis kép alakult ki a francia társadalomról. Azok a francia családok, akik a francia nemzet erősségét képezték, nemigen voltak láthatók a nagy boulvardokon. Ez a véleményem még inkább megerősödött, amikor később, évek múlva, mint házas ember éltem már Páriában és még jobban beláttunk francia családok intim életébe. A francia komoly, számító, beosztott életet él és minden törekvése, hogy egy nyugalmas öregséget biztosítson magának. Sehol nem láttam olyan szépen élő házaspárokat, mint Párásban. Magas kort is érnek el, amit részben az évszázados múltú könnyű, kifinomult francia konyhának tulajdonítok. Egy nagy vacsora után sem éreztem soha, hogy a gyomromat megterheltem. A konyhai művészetükben is nagy kultúra nyüatkozik meg.

Nekünk fiatal magyar művésznövendékeknek fényes találkozóhelyünk volt Munkácsy Mihály Párásban is ünnepelt mesterünk palotája. Halmi Artur vezetett be hozzá egyik pénteki fogadási napon, aki akkor a Munkácsy-díj nyertese volt. Egyenesen a műterembe mentünk, mert egyébként az inasok csak az első emeleti szalonig vezették a látogatókat, ahol Munkácsyné fogadott. A műteremben Munkácsy, aki még a fogadási napokon is dolgozott, nem engedte magát zavartatni, csak a bennfentesek juthattak be a műterembe. Halmi figyelmeztetett, hogy korán jöjjek, amikor még nem lesz nála senki. így is történt. Nagyszerű benyomást tett rám a Mester oroszlán fejével és remek alakjával. Igazi kedves magyarsággal fogadott, kikérdezve eddigi művészeti tanulmányaimról és hazai dolgokról. Mivel egy munkában lévő kép előtt ült, nem akartuk zavarni, hátrább vonulva Halmival, figyeltük mit csinál. A Pare Moneeau egy részletét festette egy a vázlatkönyvében készült rajz után. A színeket emlékezetéből rakta fel. Szélesein volt festve, bátor technikával, de persze az igazi naturalizmus ekkori színvonalát nem üthette meg. Ez valószínűleg az amerikai piacra készült és Sedlmayer nagy áron adhatta el. Mikor én még kiérkeztem Párásba, az amerikai képkivitel nem szűnt meg. Karlovszky, aki akkor még kint élt, mondta nekem, hogy pár évvel előbb, mindent el lehetett adni a párisi festőknek Amerikában. Az állványon félig kész képet már megvették a műkereskedők. Hamarosan azonban óriási vámokat vetett ki Amerika a külföldi képekre, úgyhogy teljesen megszűnt az export. Amerika saját fiait küldte Európába művészeti kiképzésre és hazatért saját művészeitől vásárolt képeket. Sok francia festő, különösen portraitista átment azonban Amerikába dolgozni, és nagy pénzekkel tért haza. így fogtak ki az amerikaiakon egy ideig, amíg az amerikai festők is annyira megerősödtek, hogy európaiak csak kivételesen, meghívásra utaztak ki.

így járt mesterem Benjamin Constant és utóbb, a mi László Fülö- pünk is. Az amerikai milliárdosokat persze a nagy vámok sem akadályozták meg abban, hogy régi nagy mesterek jelentős műveit hazavigyék. A

33