Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

varára érve Gambetta szobra előtt álltam. Ennek a lendülete a szabadság fuvalmát éreztette bennem, amit fokozott, hogy mindenütt a „Liberté, Égalité, Fratemité”3 felírásokat láttam és úgy éreztem, hogy egy olyan atmoszférába jutottam, amelyben mindenki tehetsége szerint érvényesülhet. A Place du Louvre-on álltak a Ternes városnegyedbe vivő omnibuszok, ilyenbe szálltam a hotelier útmutatása szerint. Ezek az omnibuszok nagyon festőiek voltak: 3—3 egyszínű ló volt elébük fogva és a kocsis fenn ült az emeleten, az imperiálon, régimódi postakocsis viseletben. A remek Percheron lovakat bátran hajtották az óriási koositömegben, bámultam a forgalmat és gyönyörködtem az avenue-k, boulevard-ok épületeinek nemes stílusában, ahol semmi kirívó, kiugró, ízlést sértő nem volt. A Place des Terne s-ről, ahol leszálltam az omnibuszról, hamarosan a Rue Bayen 31-be jutottam. A concierge közölte velem, hogy Monsieur Halmi már itt volt és hamarosan vissza fog jönni. Gondoltam, megvárom és az épület előtt, amely egy műterembérház volt, sétálgatva vártam. Egyszer hátulról rámkiált valaki: Kunffy. Halmi állt előttem. Nagyon megörült velem. Felvitt a műtermébe, megmutatta első párisi festményét, amely a titkos házasságkötést ábrázolta.

Fiatal pár jelenik meg az anyakönyvvezető előtt, két, az utcáról behívott tanúval. Akkor még egy képnek ilyen sujet-vel kellett bírnia. Az irodalmi tartalmat akkor még megkívánták egy akadémikus festőtől. A kép azonban nem volt jó stádiumban, mert mint Halmi elmondta, előző nap volt nála Munkácsy, hogy munkáját ellenőrizze és belefestett, hogy ,,ide fiam világos, oda meg sötét folt kell”, egyáltalában nem véve figyelembe, hogy Halmi ezt természet után festegette. Hát Halmi most zavarban volt s azt mondta, pár napig pihenteti a képet és csak azután fogja folytatni. Én tehát nagyon jókor jöttem, ő most örömmel megmutatja nekem Párist. Felültünk egy omnibusz tetejére, ahonnan jobban látni mindent és robogtunk végig a Rue Saint Honoré-n, a Rue Royal-on át a nagy boulevardokra. Órákig kocsiztunk így, hogy áttekintést nyerjek a városról, figyelmeztetett minden látnivalóra. Közben le is szálltunk, omnibuszt cseréltünk. Este elvitt a Grand Café-ba, ahol több honfitárssal ismerkedtem meg. Figyeltem az emberek öltözködését és látva, hogy mindenki cilinder kalapot visel, bementünk a híres De Lion kalaposhoz, ahol én is vásároltam egy remek cilindert. Az üzletek éjfélig nyitva voltak. Elmentünk még az Olympia nevű Café Concert-be is, gyönyörködtem itt a szebb- nél-szebb nőkben, ízléses öltözködésükben és meglepett a kedvesség mindenki részéről. Az volt az érzésem, hogy ebben a Párásban csupa vígság és öröm az élet. Elhittem, amit Franciaországra mondanak: „Tout fini par des chansons!”4 Bár két éjjelt vasúton töltöttem, nem tudtam betelni a sok szépséggel, amit Párás külső élete nyújt, és a harmadik éjjel is csak éjjel 2 óra felé jutottam ágyamba. München után kétségtelenül ez tette rám a legnagyobb benyomást Párásban, hogy az emberek derűsek, kedvesek, előzékenyek, udvariasak és hogy itt öröm lesz élni. Jól is aludtam ezen benyomások után. Másnap mentem már a Rue du Dragon-ba a Julian

3. Szabadság, egyenlőség, testvériség.

4. Minden énekléssel végződik.

25