Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

ezán: Csók István. Ferenczi Károly, Iványi Grünwald Béla. Ök befejezettnek tekintették párisi tanulmányaikat és most már önállóan akartak dolgozni, képeket festeni. Ehhez műterem és modellek kellettek. Ügy gondolták, amint volt is, hogy mindezt olcsóbban szerezhetik meg Münchenben, mint Párisban, de a csendes városban zavartalanabbal is tudnak majd dolgozni. Ök aztán beszéltek nekünk Páris művészeti életéről, nagyszerűségéről és elfogott a vágy engem is, ott folytatni tanulmányaimat. Bemutatva szüleimnek otthon a nyári vakáció alatt — ami június végén kezdődött — a müncheni Akadémián készült alapos rajzaimat, hozzájárultak, bár nehéz szívvel, hogy még messzebbre távolodjam el tőlük, a párisi úthoz. Már október elején útrakeltem. Édesanyám nagy gonddal csomagolta be nagy kofferemet és Budapestig elkísért. A Keleti pályaudvaron most is szemeim előtt látom nagy bánatában könnyeit hullatva, amint vonatom megindult és legidősebb fiát Párisba látta távozni, amely tán veszedelmekbe is sodorhatja. De a gyermeki szeretet, az anya aggodalmainak átérzése nagyon megbízható, erkölcsi útravaló volt. Abban az időben még a gyorsvonat is 36 órát ment Párisig, két éjjelt és egy nappalt. Elég fáradtan érkeztem meg kora reggel. A Gare de 1’Est pályaudvarra megérkezve, az egyfogatú kocsisnak csak annyit mondtam: 17 Rue Jacob. Iványi adta meg ezt a címet, ahol az a kis Hotel Bordeaux állt, ahol ő is lakott magyar társaival. A Boulevard Sebastopol-on végigrobogva figyeltem a nagy forgalmat a kora reggeli órákban, ami a közeli nagy árucsarnokból, a Halles- ból áramlott erre és mindjárt megállapítottam, hogy mennyire más jellege van itt az életnek, mint Budapesten vagy Münchenben. A Hotel Bordeaux egy primitív kis szálloda, de a szoba, amelybe vezettek, stílszerű bútoraival, a jellegzetes széles ággyal és a parkettig leérő óriási ablakokkal jó benyomást tett rám. Elhatároztam, hogy két órára lefekszem, pihenek és csak azután indulok a városba. Dacára a nagy fáradtságnak azonban, vagy éppen ezért, képtelen voltam aludni, szinte lázban voltam, Párist megismerni. Hát megmosakodtam, felöltöztem és mentem a hotel irodájába, hogy tájékoztatást kérjek, miképp juthatok el a Rue Bayenbe. Itt lakott ugyanis, illetőleg itt volt műterme Halmi Artúrnak, akit már Münchenből ismertem. Körülbelül féléve lehetett már Párisban, mint a Munkácsy-ösztöndíj legújabb nyertese. Az egyetlen magyar volt, akit Párisban ismertem.

A Hotel Bordeaux tulajdonosa készséggel útbaigazított, hogy melyik omnibuszokkal jutok el az elég távoli Rue Bayen-be. Egy magas, szikár ember volt ez a hotelier, lobogó hajzattal, aki inkább poétának nézett ki, mint hoteliernek. Mikor pár szót váltottunk, megkérdezte, milyen nemzetiségű vagyok. Mondtam: magyar. A szemei felcsillantak és nagy lelkesedéssel beszélte el, hogy ő Londonban hallotta Kossuth Lajost szónokolni és olyan hatásos szónoklatot életében nem hallott. Hát jól esett, hogy az első ember, akivel Párisban beszéltem, így emlékezett meg a mi Kossuthunkról és szinte bátorítás volt, hogy az idegen városban is szimpátiára fogok találni, mint magyar.

Gyalog indultam el a Rue Jacobból és a Pont Neuf-ön, átkelve a Szajnán a Louvre elé érkeztem. A nemes vonalú renaissance stílusban épült óriási terjedelmű palota nagyon imponált és észak felé nyitott ud24