Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

tam a kaszárnyában Fekete Viktor főhadnagy unokafivéremnél, akinek a kaszárnya melléképületében volt a lakása. így a kora reggeli kivonulá­sok alkalmával nem kellett már egy órával előbb elindulnom, hogy pontos időben a helyemen legyek. A tisztikarral hamarosan jó barátságba kerül­tem és többeket közülük lefestettem. Ha egy kis szabad időm volt, mentem már Vágó műtermébe, aho­va szabad bejárásom volt, ha ő nem is volt otthon. Ebben a műteremben festettem egy jól sikerült arcképet Fekete főhadnagyról, mely nővére, Oláhné birtokába került. Lefestettem az önkéntesi osztály parancsnokát, Schweitzer Eduard századost és Novák János főhadnagyot, az önkéntesek katonai kiképzőjét, aki — esti szórakozásainál — mindig magával vitt. Lefestettem az egész szakaszomat, amint kivonulni készül. Sajnos elvesz­tek ezek is a második világháború alatt, csak egy kis hornista képe ma­radt birtokomban, amit a piliscsabai táborban készítettem. Az iskolai elméleti kiképzés nem okozott nehézséget, mert németül már tudtam, helyzetem csak akkor fordult keményre, amikor beosztottak bennünket az egyes századokhoz. Én egy Bogunovic nevű, a határőrvidék­ről származott rác kapitányhoz kerültem. Hatalmas alak, magábazárkó- zott agglegény volt, olyan sötét tekintetű, mintha ölni akart volna ben­nünket. Alapjában azt hiszem nem volt rossz lelkű ember, de nagyon ko­molyan vette a diszciplínát és jó katonákat akart belőlünk nevelni, amihez nekem nem volt hajlandóságom. Az önkéntesi év végével sikerült jó ered­ménnyel letenni a tiszti vizsgát és amikor megküldték Ferenc József alá­írásával hadnagyi kinevezésemet, Bogunovic kedves, meleg levélben gra­tulált. Ez a levél szerencsésen már Münchenben jutott el hozzám, mert a katonáskodás befejeztével odasiettem. Münchenben mindjárt összejöttem honfitársaimmal. Az első Jankó Elemér volt, a földrajztudós fia, akivel már a budapesti mintaraj ziskolá- ban összeismerkedtem. Ő elvitt a „Lohengrin”-kávéházba, ahol egy egész társasággal találkoztam, amelyben nagyrészt mind Hollósy tanítványai voltak. Kapacitáltak, hogy én is oda iratkozzam be. Hát így is történt 'ás én is Hollósy szuggesztív befolyása alá kerültem. Kitűnő professzor volt, aki felébresztette tanítványaiban a részletek iránti szeretetek Kitűnően haladtunk. Legtehetségesebb volt közöttünk Jankó, aki félszemével is a legprecízebben rajzolt. Dicsekedett, hogy ő félszemével is pontosabban látja a dolgokat. Ennek a félszemnek az a története, hogy amikor a min­taraj zisko lába jártunk, Elemér halálosan beleszeretett Madarász Adelinbe, Madarász Viktornak, a nagy festőnek a lányába és kétségbeesésében, hogy nem veheti feleségül, a 19 éves fiú öngyilkos akart lenni, de csak egyik szemét lőtte ki. Madarász Adelin is növendéke volt a mintaraj ziskolának, mikor mi odajártunk, de a lányoknak akkor még külön osztályuk volt és mi csak akkor láthattuk őket, ha az intézetbe menet vagy jövet eldefili- roztak előttünk. Én is láttam az ideálisan szép barna lányt, akivel azon­ban csak 20 egynéhány év múlva ismerkedtem meg Parisban, amikor már Katona koronaügyész özvegye volt. Gyakran jött hozzánk, feleségemmel is összebarátkozott és ez a barátság évek múlva Budapesten is folytató­dott, amikor már Kárpáthy Jenő festőművész felesége lett. A Hollósy-iskolában nagyon szépen haladtunk, úgy megkonstruálni 22

Next

/
Thumbnails
Contents