Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

egy szemet, szájat, orrot más iskolában nem tudtak a növendékek, de kezdtük érezni, hogy ez a tárgyak nagyvonalú meglátásának hátrányára van. Hollósy a francia Bastien-Lepágera esküdött, a naturalistára, képeit mutatta reprodukciókban, de Dagnan Bouveretnek, a másik nagy naturalistának már eredeti műve is volt a müncheni képgyűjtemény modern galériájában. Ezt mentünk megbámulni. Hollósy vezérmotívuma a természethűség és az igazság volt. A leg jelentéktelenebb tárgy hűséges megörökítését becsesebbnek mondta, a legnagyobb kompozíciónál. Mi fiatalok azonban sejteni kezdtük, hogy így művészi kiképzésünk nem lesz teljes és nem lesz meg a készségünk nagyobb feladatok megoldására. Szinte titokban jöttünk néhányan esténként össze és kompozicionális feladatot tűztünk ki magunknak versenyezve, hogy ki fogja azt legjobban megoldani. Részben ez a körülmény keltette fel bennem a vágyat, hogy tanulmányaimat az Állami Képzőművészeti Akadémián folytassam, látva az Akadémia hatalmas palotáját, nagy világos termeivel, mely minden kényelmet biztosított a munkához, szemben a kis, túlzsúfolt Hollósy-iskol- lával, elhatároztam, hogy a második félévre az Akadémiára iratkozom be. Ez azonban nem ment olyan könnyen, mert mindenkinek próbarajzot kellett készítenie az Akadémián szigorú ellenőrzés mellett, hogy érdemes-e a felvételre. Egy aktot és egy fejet kellett megrajzolni. Ezek beváltak, sőt a fej, amint mondták, tán a legsikerültebb volt az összes akkori pályázók között. Ezt a rajzot a kaposvári múzeumnak ajándékoztam. Hollósy becsületére el kell mondanom, hogy tanítványai közül való távozásomat nem vette rossznéven, sőt bíztatott, hogy menjek át az Akadémiára és továbbra is jó barátságban maradtunk.

Az Akadémián Hackl tanár osztályába kerültem. Itt két magyar fiút találtam: Komaházit és Lyka Károlyt. Még ma is emlékezetemben van pontosan az a hely, ahol tőlem jobbra Lyka ült és dolgozott. Ö nem volt túl szorgalmas a rajzolásban, de azt hiszem ő már akkor inkább a művészet elméletével foglalkozott. Esztétának, műkritikusnak készült. Igen helyesen szükségesnek tartotta, hogy gyakorlatilag megismerkedjék a rajzzal és a festés technikájával. Lett is belőle, mint tudjuk, első, igazi műkritikusunk. Amit ő leírt, annak magja volt. Művei hézagpótlóak, nagy értékei a magyar művészeti irodalomnak. Egy napon az enyémmel nyílt meg 1924-ben Vaszary János kiállítása, az övé az Ernst Múzeumban, az enyém a Nemzeti Szalonban és Lyka ekkor párhuzamosan foglalkozott a két somogyi festővel.

Hacknál csak rajzoltunk, életnagyságú aktokat, szénnel. Ez kitűnő eljárás volt és mivel ugyanaz a modell egy hónapig is állt, a legalaposabb tanulmányra nyújtott lehetőséget. A professzor és tanítványai között igen intim viszony fejlődött ki, Hackl igen kedves, kedélyes ember volt. Vasárnaponként találkozót adott a Hofbräuhausban egy pohár sörre, azután kirándulásokat is tettünk az ő vezetésével így Regensburgba, ahol a Walhallet néztük meg, majd az ősrégi városba. Nürnbergbe. Az Akadémia híres magyar professzorait, Lietzenmayert és Wágner Sándort csak látásból ismertem meg, nekik haladottabb tanítványaik voltak, akik már festettek.

Ez időben érkeztek vissza ifjú magyar festők Parisból 1892 tava23