Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

menni. Legyengült szervezetünkkel nem indulhattunk neki ilyen nagy útnak, s meg kellett várni, míg a Gellért térnél a hidat valamiképpen helyreállították. Még így is nagy fáradtság volt a Pasarétről bejönni, először csak feleségemnek, hogy fiunkat megkeresse, minthogy villamosközlekedés még nem volt. Feleségem azonban elhatározta, hogy addig nem nyugszik, míg fiunkat meg nem találja. Csak régi lakhelyét ismertük, de nem tudtuk, hogy ott átvészelte-e az ostromot. Sok érdeklődés után a Múzeum körúton találkoztak, s nagy öröm volt és megnyugvás ez a viszontlátás. Ettől az időtől kezdve aztán fiam ellátott bennünket mindenféle élelmi- ezerrel, úgyhogy kibírtuk a penzióbeli kosztot. Feleségem hátizsákban hozta haza, amiket kapott, de nagyon kimerült, mire hazaért. Sokan vándoroltak ide-oda, s nem egy régi ismerőssel találkoztam vándorlásaink közepette.

Lassanként mégis nagyon kívánkoztam már el Budapestről, haza Somogyimra, tudni, hogy mi történt otthon? Valamikor májusban jelezték, hogy egy vonat fog indulni Budapestről és el fogja szállítani a haza kívánkozókat, amit azért is elő akartak segíteni, mert Budapesten nagyon megfogyott az élelmiszer, főleg a liszt. Vass Zoltán, akkori kormány- , biztos nagyon okosan megengedte a szabad utcai árusítást. így minden előkerült, s az utcán kukoricalisztből készült prószát bőven lehetett kapni. Penzióbeli táblabíró társammal el-elmentünk bevásárolni. Mind nehezebbé vált azonban a megélhetés, hisz képeladásról szó sem lehetett, s nagy csalódásunk volt, mikor kisült, hogy feleségem ékszerei, melyeket egy rég ismert családnál helyeztünk el megőrzés végett, nem kerültek elő, mert nyilván magukkal vitték, amikor elmenekültek Budapestről nyugatra. Ez még inkább arra serkentett, hogy mielőbb hazatérjek Somogy túrra. Feleségem állapota még gyengébb lévén, mint az enyém, őt fiam elhelyezte egy penzióban Pesten, én meg nekivágtam a hosszúra nyúlt körülményes utazásnak hazafelé.

Két nap és 3 éjjel utaztunk, míg Kaposvárra megérkeztünk, Baján keresztül. Élelmiszerem is már kifogyott és ismerősök adtak ennivalót útközben. Emlékezetes marad nekem ez az utazás a marhavagonban. Szerencsémre magammal vittem festőszékemet, amelyen nappal ültem, de éjjel a kemény padlón még kabátomon fekve is bizony kemény fekhely volt 75 éves koromban, álmatlanul kínlódnom. Kaposvárra érkezve Ferenczy doktorékhoz mentem, aki szívesen látott, amíg előkészítettem továbbutazásomat Somogytúrra. Itt már javában folyt a földosztás, de részemre fenntartottak 300 holdat, ami biztosíthatta volna művészi munkálkodásom folytatását, tekintve, hogy több mint ezer munkámat elrabolták, hát mindent elölről kellett kezdeni. Később ezt a területet 100 holdra csökkentették, de ezt ténylegesen meg is hagyták. Azonban ezt is felajánlottam az államnak és csak lakóházamat, műtermemet a kerttel tartottam meg, gondolva, hogy majd osak megélek művészeti munkásságom révén. Szirtes Károly barátom foglalkozott mintegy 100 visszahozott képem eladásával. Közben néhány arcképrendelésem is volt. Megfestettem aztán Jakobovits doktor arcképét is, majd a feleségéét is.

1949-ben nagy mezőgazdasági kiállítást rendezett a megye és kívánták, hogy ennek keretében én is rendezzek egy kollektív kiállítást.

139