Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

Horváth alispán, aki művelt, világlátott közigazgatási tisztviselő volt, nagy- érdeklődést tanúsított kiállításom iránt és mind a megye, mind a város is vásárolt tőlem egy-egy képet. Elődjének, Tömpe Istvánnak is érzéke volt a művészet iránt és még a falu jegyzőnek is meghagyta, hogy minden tekintetben támogassanak. Amikor utóbb Polonyi lett a megye tanácselnöke, ő még azt is kieszközölte a pártnál, hogy ne tekintsenek kuláknak.

1951- ben kiállítást rendeztek a Somogy megyei festők munkáiból, amelyen én „Falusi kovácsok” című, ez évben készült elég nagyméretű képemmel első díjat nyertem. Ez a kép aztán Budapesten az első Alkotmány kiállításon szerepelt és a Kohó- és Gépipari miniszter vette meg. Amint értesültem, Révai miniszternek nagyon tetszett. Az ugyanezen kiállításon szereplő „Baranyai menyecske” című képemet a Postaügyi Minisztérium vette meg.

1952- ben a kaposvári múzeum rendezett Soós István kollégám szak- szerűségével és képeim iránti szeretekével egy igen harmonikus kiállítást a múzeum négy termében. Takáts Gyula, a költő, a múzeum kitűnő igazgatója még ahhoz is hozzájárult, hogy a múzeum kerettel lássa el a nem keretezett képeket. Ezt a kiállítást megszemlélte Redő Ferenc, a Szépművészeti Múzeum akkori főigazgatója és Pogány Ö. Gábor, a Múzeumok * Központjának alelnöke és elhatározták, hogy ezt a kiállítási anyagot Budapesten is bemutatják, mint a szocialista realista festészet példáját, amit kívánnak ma és én már 60—70 éve ezt csinálom. Ez a kiállítás 1953-ban március végén nyílt meg Glatz Oszkár barátom műveivel együtt az Ernst Múzeumban. A rendezésbe nem folytam bele, nem is voltam akkor Pesten, a minisztérium viselvén a rendezés összes munkáit és költségeit ennek a kiállításnak. Úgy rendezték ezt a kiállítást, ahogy elgondolásuknak megfelelt. A kiállítás nagy sikert aratott. Az a vélemény alakult ki művészi és írói körökben, hogy igen jó nívójú kiállítás volt és Pogány Ö. Gábor, amikor bemutatta a sajtónak, ajánlotta ezt a realista irányt a fiatal generációnak. A látogató közönség nagy érdeklődést tanúsított.

Ez a siker és a hozzá megfelelő anyagi eredmény, magas korom ellenére — 84-ik évemben voltam —, serkentett a további munkára és bíztam abban, hogy művészetemmel fedezni tudom megélhetésünk szükségleteit. A kormány is a kiállítás hatására 300 Ft nyugdjamat a duplájára emelte.

Nem tartozom a szerencsétlenek közé. Senki iránt nem érzek gyűlöletet, sem irigységet, ezeket a tulajdonságokat mindig távoltartottam magamtól. Sajnálom az emberiséget, amelynek a mai szenvedéseken kell átmennie.

Voltak ezek más korban is, különösen háborúk alatt és után, de kirobbantották vallási, faji gyűlöletek és anyagi versengések is. A kultúra mai fokán azonban már nem volt elképzelhető jobb érzelmű emberek részéről. Hisz repülünk, mint a madár s nincsenek távolságok, nincsenek határok. A vezetőkben van-e a hiba, vagy az emberiségben megrögzött gyűlölet és az irigység, a természet törvénye lenne ez? Ügy érzem, ha mirajtunk művészeken állna a béke megteremtése és a gyűlölet kiküszöbölése, már régen megteremtettük volna az örök békét. Mi min140