Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

kig tartott míg a Logodi utcába eljutottunk barátaink házába, azt is ösz- szelőve, ablakokat összetörve találtuk.

Barátaink sem maradhattak meg 2. emeleti lakásukban, hanem az 1. emeleten akadtunk rájuk, ott ültek össze az egész ház még életben maradt lakói. Vagy 30—40-en voltak ott összezsúfolva. Fóris László elém jött, de alig ismertem meg ősz szakállá val, aki azelőtt gondosan beretvál- kozott. Örültünk egymásnak, hogy még életben maradtunk. Kínáltak ebéddel is, ami lekváros kenyérből állt és szívesen tartottak volna bennünket éjjelre, dehát lehetetlen lett volna ottmaradnunk, hisz ők maguk sem fértek el az egyetlen használható lakásban. Estefelé újra útrakeltünk és az Alkotás utcában Teles Edéékhez tartottunk. Házuk kívülről még aránylag épségben volt a többi házhoz képest, de az udvarba lépve rettenetes kép tárult elénk: a műterem romokban hevert és a döglött lovak egymás mellett, még a szalon díványán is döglött ló feküdt. Előkerült a házmesterné, aki közölte velünk, hogy Telesek az ő lakásában húzódtak meg, ott egy ágyban feküdtek betegen mindketten és Telcsné édesanyja szinte haldokolva. Mégsem engedtek bennünket tovább, hanem lehozattak a házmesterrel egy díványt, amely éjjeli fekvőhelyül szolgált nekünk és meleg teával, befőttekkel kínáltak bennünket. Reggel mielőtt eltávoztunk tőlük a házmesterné mindnyájunknak rántottlevest készített. Végre eljutottunk a Pasarétre, mindenütt német katonák tetemét kerülgetve, a Szilágyi Erzsébet fasori pensióhoz, ahol előzőleg laktunk. Az ablakok csaknem mind betörve és különösen az első emelet, ahol mi laktunk teljesen kiégve. Valami szikra okozta a tüzet, amit eloltottak, de akkorrára már porráégtek a mi ottmaradt koffereink, jó ruháinkkal és fontos iratainkkal. Egy bádog dobozt találtam meg a törmelékek között kulcsaimmal. Özv. Pethő Attiláné, a penzió volt tulajdonosa ígérte, hogy pár nap múlva rendbehozatja, amennyire lehet egyik második emeleti szobát, ott fogunk lakhatni és ebédet egy másik villában, ahol ő most lakik fogunk kapni. Dehát mit csináljunk addig? Felkerestem kollégám Márffy Ödön villáját, talán ott kaphatnánk addig szállást. A házmesterné elmondta, Márffy a harcok előtt nővéréhez menekült a Rózsadombra. Aztán Paikert barátomhoz mentem, azokat otthon találtam, de összetalálkoztam Hátfal- vy Gyulával, a Neumann cég üzletvezetőjével, akit a penzióból felületesen ismertem és ő olyan szíves volt, hogy abban a Pasaréti utcai villában, amelynek földszintjén lakott, felajánlott a villa első emeletén egy berendezett szobát, persze kitört ablakokkal. Itt laktunk, háltunk fűtetlen hideg szobában néhány napig. Szerencsére még meg sem hűltünk. Aztán jött a kálváriánk a Pethő pensióban. Az ablakok csak felületesen voltak rendbehozva, itt-ott beüvegezve, a legtöbb csak papírral beragasztva. Ha a kis vaskályhát fűtötték, iszonyatosan füstölt, majd megfulladtunk. Táplálkozásunk is csekély és gyenge volt a nagy lesoványodás után. Nem is javult meg addig, míg fiunkat meg nem találtuk. Ez nem ment olyan könnyen. Annyit tudtunk egymásról, hogy átéltük az ostromot. Az összes Duna-hi- dakat a kivonuló németek felrobbantották, ezért amíg a Gellért szálloda és Vámház közötti hidakat annyira helyre nem hozták, hogy át lehetett rajta kelni, nem tudtunk fiunkkal találkozni. Le kellett menni Csepelig és ott valahol az oroszok által készített ponton hídon lehetett csak Pestre át138