Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

Mikor Tuniszt elhagytuk, kikísért bennünket Achmed az állomásra és nem akart belenyugodni, hogy őt nem visszük magunkkal. Két hónapi együttlét után annyira ragaszkodott hozzánk, hogy velünk akart jönni és örökre inkább elhagyni afrikai hazáját. Hajójegyünket megváltottuk Tuniszból Nápolyig, de oly rettenetes viharba kerültünk, hogy azt hittük át sem éljük. Már az áthajózáskor Szicíliából Tuniszba volt ízelítőnk ebből, de ezt azután már nem bírtuk. Feleségem is nagyon rosszul volt és elhatároztuk, hogy nem megyünk tovább hajón, Palermónál kiszálltunk. Két napig rostokoltunk itt, míg magunkhoz tértünk és azután vasúton folytattuk utunkat Nápolyba. Végigsétáltunk Pompeiben, amely első olaszországi utunk alkalmával oly nagy impressziót tett rám és folytattuk utunkat Rómába. Itt közlekedési sztrájk volt, nem jártak még az autók sem, úgy hogy rendkívül kifáradtunk, mire az egyes múzeumokba érkeztünk. De azért felfrissítettük általuk emlékezetünket, majd Anconába utaztunk, ahol ismét hajóra szállva, jutottunk el Fiúméba egy kis hajón. Bár a tenger most is viharos volt, mi már azonban edzve voltunk és kihúztuk Fiúméig tengeri betegség nélkül.

Innen egyenesen Somogytúrra utaztunk, de alig volt már annyi pénzünk, hogy élelmiszert vegyünk. Pótoltuk a nélkülözést Somogytúron. Majd felutaztunk Budapestre, hogy megtekintsük készülő lakásunkat. Végre meglett a lakás, de amikor be akartunk költözni, még nem voltak itt párisi bútoraink. Közben kitört a háború és egész lakberendezésünk és kollektív kiállításom egész anyaga Párisban rekedt és csak 10 év múlva sikerült hazaszállíttatnom, 1923-ban, ami abból megmaradt. Kénytelenek voltunk, remélve a háború gyors befejezését bútorokat bérelni Pick műkereskedőnél. De hát a német császárnak nem lett igaza és mire a lombok leestek, nem lett vége a háborúnak. Karlovszky kollégám azt a megjegyzést tette, hogy ha hat hónapig bériem a bútorokat, az megfelel a vételáruknak. Így aztán megvettem az eddig bérelt berendezést. Feleségem egy gyönyörű lakást varázsolt elém, amikor Somogytúrról, ahol engem a gazdálkodás teljesen lekötött, Budapestre érkeztem. Ebben a környezetben éltünk majd 20 évig. Napsugaras lakás volt, délnek és nyugatnak, a Dunára néztek ablakai.

Nem említettem, hogy mialatt Tuniszban voltunk, kaptam ajánlatot egy cigányképem megvételére, amely a Salon d’Automne-ban volt kiállítva. Négy alakos kép volt, elől egy cigánylány térdképe, igen plasztikusan. A Szalon elárusítója közvetítette az eladást, így aztán nem tudtam meg, ki volt a vevő, majd kitört a háború, az elárusító elesett, így 10 év múlva kint járván Páriában sem tudtam meg, ki vette meg a képet.

1914 nyarán Somogytúron voltunk, mikor Sarajevóban eldördültek a lövések, amelyek leterítették Ferenc Ferdinánd trónörököst és feleségét. Mindjárt tisztában voltunk azzal, hogy ez nem közönséges merénylet, terv szerint volt előkészítve és távolabbi céljai vannak. A háborút a diplomaták ügyetlensége miatt nem lehetett elkerülni. Az én generációm, mely Ferenc József uralkodásának delelőjét élte át, ifjú korában, oly békés, biztonságos életet élvezett és a humánum átérzésében is oly magasra emelkedett, hogy el sem képzelhette az európai nagy nemzetek összecsapását. A XIX. század utolsó éveiben és a XX. század elején a tudomány oly nagy

112