Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

két a kiválasztott darabokat Rómába, de a hajó elsüllyedt Karthago előtt és ott a Bardaban gyűjtötték össze, mikor erre rájöttek és búvárokkal felhozatták azokat. Talán ma már általánosabban ismert ez a gyűjtemény. Tuniszból tovább is utaztunk és behatoltunk jobban Afrikába, ameddig csak a vasúti összeköttetés megengedte. Egy hajnalban valahol vonatirányt változtattunk, vártunk egy másik vonatot. Talán egy órát töltöttünk itt és ez idő alatt két vázlatot festettem kis festődobozomba. Gyönyörű napkelte volt és rózsaszínű fénnyel aranyozta be a láthatárt. Két fehér burnuszba öltözött alak jelent meg a láthatáron, már messziről láttam őket. Elenyészőnek tűntek fel a hatalmas perspektívában, de világítottak fehér ruhájukban. Nagyon jól sikerült az arányokat érzékeltetnem. Útba ejtettük Sousse-t és Sfax-ot, végül Kairouan-t, a szent várost, amely álomszerűén hat fehér épületeivel. Itt különösen feltettem magamban, hogy ide még visszatérek. Lementünk egészen a Szahara határáig, Tozeur és Nefta oázisokba. Ezekben van víz, öntözni is lehet, aminek csodálatos hatása van itt a forró klíma alatt. Tozeurben kis patakban mosó asszonyokat festettem és a főtéren a kutat, ahonnan korsókban és tömlőkben, a nap bizonyos óráiban hordják a vizet. Tozeurből lóháton mentünk Neftába. Korán indultunk Joseph arab vezetőnk kíséretében és késő este holtfárad tan érkeztünk meg. Jól felszereltük magunkat élelmiszerrel, mert azt hittük, a hosszú lovaglás alatt majd nagyon megéhezünk. És csodálatos volt, semmi éhséget nem éreztünk. A levegő táplált bennünket. Ekkor értettem meg Achmed tuniszi néger szolgám válaszát, azon kérdésemre, mit ebédelt? Egy kis tejet és néhány szem datolyát, mondta.

Tuniszba visszatérve akartam egy nagyobb képet festeni. Beduin asszonyokra esett a választásom. Sötétkék volt a ruházatuk és tele voltak aggatva hamis ékszerekkel. Az egyik nőnek elég szép vonásai voltak, gyermekét szoptatta és társalgóit egy testes, kövér asszonnyal, amilyen sok volt Tuniszban. Itt a testsúly állapítja meg a nő értékét. Ez a képem so- mogytúri műtermemben volt és a többi munkáimmal eltűntek a háborús rombolás alatt. Festettem érdekes arab típusokat és egy nagyon szép beduin leányt, amely Károly fivérem tulajdonába került. Abban az új hotelben, amelyben laktunk, mi voltunk első lakói, az üzlethelyiségek még kiadatlanok voltak és az egyiket szívesen rendelkezésemre bocsátották műteremnek. Ha kimentem a városba Achmed velem jött, vitte a festőszerszámaimat és távoltartotta a gyerekeket. Passzióval festettem csendes, elhagyott kis utcákat. Megjegyeztem magamnak, hogy egyszer egy ház előtt ülő, jól öltözött arab mellett foglaltam helyet festőszékemen és vagy két óra hosszat dolgoztam ott egyfolytában. Ez az arab mozdulatlanul ült, cigarettázott és egyszer sem tekintett oda, hogy mit festek. Nem tudom diszkrécióból vagy keleti közömbösségből-e? Nagy bánatom, hogy nem térhettem még egyszer vissza Tuniszba. Ezt olyan előszobának tartottam az egyptom—palasztínai útnak, ahová nagyon vágytam. Megismerni az ősi kultúrát a fáraók országában és esetleg a bibliai témákhoz is kaptam volna inspirációt. De tisztán festői szempontból is nagyon feküdt volna nekem Egyptom sötét alakjaival. Folytatása lett volna a cigányképeimnek, amelyeket sok sikerrel festettem. Mindennek véget vetett a háború, súlyos következményeivel.

111