Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

Azután emlékezetes marad Lhermitte-ék búosúestje, melyet tiszte­letünkre szűk családi körben adtak. Ez olyan fényes ebéd volt, hogy be­illett volna az elyséei palotába is. Aztán Fallois-ék búcsúebédje követke­zett. A háború első évében Falloisné is elköltözött az élők sorából. Szomorúan készültünk az útra, becsomagoltuk ingóságainkat és át­adtuk azokat a Füller és Köhler cégnek, mely követségünk hivatalos szál­lítója volt, meghagyva, hogy akkor indítsa útnak ingóságainkat, amikor erre felszólítjuk, mert Pesten lakást akartunk előbb bérelni, hogy mind­járt odahelyezhessük dolgainkat. Hosszas keresés után sem sikerült ez, hanem megegyeztünk Fodor építészmérnökkel, hogy épülőben lévő házá­ban, a Duna jobb partján, a mi ízlésünknek megfelelően készítse el a har­madik emeleti lakást. Az ötödiken pedig a műtermet. 1914 nyarára ígérte a tulajdonos a ház elkészültét. Ügy gondoltuk, hogy ha már Párisba nem térünk vissza, megkezd­jük utazási terveinket. Szicíliába utaztunk, Taorminába. Egy kolostorból átalakított hotelben laktunk a tengerparton. Felségesen éreztük magun­kat és bár néhány sikerült kis képet festettem, többek között egy görög színház romjairól, mégis rá hagytam magam beszélni egy német festőtől, akinek villája volt Taominában, hogy átmenjek Tuniszba, amely szerinte sokkal festőibb. Hát ez igaz is volt. Olyan színes volt Tunisz, népével, ke­leti viseletével, hogy egy utcába ha betekintettem, azt kellett mondanom, hogy az Űristen ezeket azért teremtette, hogy lefessük. Itt volt aztán té­ma, valósággal lázban tartott. Készült ugyan néhány nagyobb kép is, de főleg apró vázlatok, mert mindent szerettem volna rögzíteni, amit láttam. És úgy gondoltam, hogy ez most csak egy felderítő utazás, ide okvetlenül visszatérek, ellenállhatatlan erővel hatottak rám a látottak. Afrika ragyo­gó napfénye, mély kék ege, fehér házai, gyönyörű akkordot adnak. Egy Pérr blanc mondta, aki a karthagói múzeumba vezetett bennünket: si on était une fois en Afrique, sous ce beau del bleu on ne peut plus le quitter.42 A fehér papoknak ugyanis nagy kolostoruk van Karthágóban és egy mú­zeumuk a Karthágóban kiásott régiségekből. Nagy érdemeket szereztek itt a múlt feltárásával. Ez a múzeumban minket vezető pap nagyon érdek­lődött Magyarország iránt, mikor kérdéseire megmondtuk, hogy magya­rok vagyunk. Kérdezte többek közt, megvannak-e még a nagy papi birto­kok Magyarországon? És mikor igenlő választ adtunk, azon nézetének adott kifejezést, hogy ez nagy hiba, mert a papságnak nem szabad nagy módban élnie, ez szembenáll a krisztusi tanokkal és rosszul fog végződni. Ha már itt tartok Karthágónál, meg kell mondanom, teljesen eltűnt a föld színéről, a föld alól előhozott tárgyak ismertetik csak a múltat. A legszebb dolgok azonban a Bardo-ban vannak, a bey egy Tunisz melletti palotájában, amely múzeumnak van berendezve. A Milói Vénusszal egyen­lő rangú szobrokat láttunk itt. Bámulat fogott el bennünket ezeket látva. Német tudósok, archeológusok, akik velünk, együtt voltak ott, szinte térd­re borultak e görög művészet fénykorából származó szobrok előtt. Ennek az a története, hogy egy kiváló mecénás Görögországból szállíttatta eze­42. Ha az ember Afrikában lenne, a szép kék ég alatt, nem tudná többé ott­hagyni. 110

Next

/
Thumbnails
Contents