Kunffy Lajos: Visszaemlékezéseim - Somogyi Almanach 31-33. (Kaposvár, 1981)

Visszaemlékezés

ban akarta tartani. Leveleit Anconából egy Brettauer nevű nagykereskedővel továbbíttatta, akivel időközben megismerkedett. (Felemlítem, hogy ezen Brettauer családból származott a neves osztrák író Stephan Zweig édesanyja.)

Miután Nolában, Nápoly mellett besorozták a légió huszárezredébe katonai kiképzését itt nyerte. Gyors előrehaladást téve a katonai tudományokban, 20 éves volt akkor, néhány hónap múlva már bevezényelték Nápolyba gróf Teleki Sándor ezredes mellé segédtisztnek. Az olasz nyelvben már járatos lévén ő tartotta fenn az érintkezést és kapcsolatot az olasz hatóságokkal, sőt az ezredes távozása után egy ideig, fiatal kora ellenére, ő képviselte Nápolyban a légiót katonailag és politikailag. Élete legszebb éveit töltötte itt a gyönyörű Nápolyban. Meglepő volt, hogy amikor én 1901-iben nászutam alkalmával Nápolyban egy előkelő kalapüzletbe léptem, hogy egy Borsalino kalapot vásároljak, az üzlet öreg tulajdonosa megkérdezte, hogy milyen nemzetiségű vagyok. Válaszomra, hogy magyar, elmondta, hogy ő ifjú korában gyakran látott Nápolyban egy nagyon csinos, fiatal magyar huszárt. Leírása után ítélve, az csak apám lehetett. Ezt hallva, kerestem tovább nyomait és megtaláltam azt a franciskánus kolostort, ahol apámnak egy ideig lakást jelölt ki a városi hatóság. Egy öreg szerzetessel beszéltem, aki nagy lelkesedéssel mesélt az ő magyar huszár lakójukról.

Négy évet töltött már apám a légiónál, de látva, hogy Kossuthnak nem sikerül a magyar függetlenség kivívására a külföldi hatalmak támogatását kieszközölni, másrészt hazulról ijesztgető leveleket kapott édesanyja betegségéről — hogy hazatérésre bírják — elhatározta, hogy megválik a légiótól. Szerencsésen átlépte az osztrák határt. Salzburgban azonban az osztrákok letartóztatták, Kufstein várába vitték, míg apjának sikerült egy ismert bécsi ügyvéd közreműködésével kiszabadítani. Hazatért, de internálták Somogy megye területére, ahonnan csak főispáni engedéllyel távozhatott el. Nem vált ez ártalmára, sőt nimbusszal vette körül. Kortársai felnőtt koromban még nekem is elmesélték, hogy amikor az utcán végigment, a lányos házak ablakai megnyíltak, olyan szép férfi volt. Egyébként 70 éves korában ő maga is megírta olaszországi élményeit egy nagyon kedves könyvben: „Itáliában, a magyar légiónál” címmel, melyet a fővárosi lapok is méltattak. Ezt mint hézagpótló forrásmunkát a közoktatásügyi minisztérium rendeletére a középiskolák könyvtárai részére is megszerezték. De ott van ez a kis könyv az Országos Hadimúzeum Könyvtárában is, arcképével és huszárkardjával, melyeket a múzeum igazgatójának felkérésére én adtam át több fontos, a légióra vonatkozó irattal együtt 1934-ben, atyámnak 96. évében bekövetkezett halála után. A budapesti olasz követség és a kaposvári ezred, melynek az olasz király volt tulajdonosa, koszorút helyeztetett az utolsó magyar légionista sírjára.

Hazatérése után atyám közügyekkel szívesen, de politikával nem foglalkozott többé, bár országgyűlési képviselőséggel is biztatták. Csakis a mezőgazdaságnak és családjának élt. Nagyon szerette a földet és a magyar parasztot. Kitűnően tudott a nyelvükön beszélni és ezt már gyermekkoromban nagyon élveztem. Gazdasági alkalmazottai csüngtek rajta. Katonai fegyelmet tartott, de nagyon igazságos volt. Akik megérdemelték,

9