Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
álló szomszédja felé, aki közben kezével, vagy hangjával irányíthatta is, ha nem egyenesen haladt. A másik szélét a másik szomszéddal ugyanúgy tiporták ki. „Megyézés” után máris nekiláthattak a kaszálásnak. Rendszerint egy-egy helyen annyit mértek, hogy egy nap alatt egy ember le is kaszálhatta. A jobb réteket igyekeztek a csőszök úgy szétosztani, hogy belőlük minél több embernek jusson. A rosszabb rétekből pedig azért nem vállaltak nagyobb részt, mert esetleg be sem tudták takarítani, így csak hiába dolgozhattak. E mód szerint haladtak az osztással és kaszálással a somogyi parton; két-három hét alatt végig is haladtak a kaszálható réteken. Ez az osztásmód, noha volt a berekben nedvesebb, vizesebb rész is, lényegében a szárazabb rétek osztásmódjára emlékeztet. A rétet itt, mint említettük, nem kellett előzetesen tisztítani, használhatóvá tenni. Ezért is maradhatott meg huzamosan a fenti osztásmód. 4. A zalai part rétjei A zalai partokon viszont más volt a helyzet. A Zala völgyében, melyet a sorozatos árkolásokkal végülis tűrhető rétté tettek, a nagyobb uradalmi rétekhez a fentihez hasonló osztási forma honosodott meg. A Kis-Ba- laton berkében, ahol változatosabbak voltak a talajviszonyok és bizonytalanabbak a rétek, csaknem a legutóbbi időkig fennmaradtak azok a kezdetlegesebb réthasználati formák is, melyek léte joggal feltételezhető egy korábbi időre vonatkozóan a Kis-Balaton tágabb környékén, így a somogyi partokon is. S ez a forma a szabad rétfoglalás volt, melynek nyomait nemcsak a történeti adatokban találhattuk meg, hanem egyes adatközlőink emlékezete alapján is némileg rekonstruálhattuk. E kétségtelen igen régi földfoglalási módnak ilyen élénk továbbélése egyébként korántsem annak köszönhető, mintha a zalai partokon az uradalmak ellenőrzése lanyhább, rosszabbul szervezett lett volna. Az uradalmak szervezettsége itt is elérte, sőt túl is haladta a somogyi partok uradalmi szervezettségének fokát, főleg a Széchenyi uradalomban. A hajdani foglalási mód szívós fennmaradásának oka tehát nem ebben keresendő, hanem sokkal inkább azon környezeti viszonyokban, amelyek következtében itt tiszta réteket nehezen lehetett kialakítani, s az egyszer kialakított rétet sem lehetett szinte végtelenül csak vágni, kaszálni. A zalai partokon a berki rétek kialakításához lényegesen több munka kellett, mint a tó keleti partján, s így aki a réten kaszálni akart, annak azt először is fáradságos munkával kaszál- hatóvá kellett tenni. Más szóval: rétet kellett irtania! Mielőtt viszont a zalai partok rétviszonyainak, rétmunkáinak bemutatásához fognánk, érdemes lesz röviden a rétirtásról és ezzel összefüggésben a rétfoglalásról is néhány szót szólnunk. Idős adatközlőink időnként, ha berekről esett szó, különös nosztalgiával szóltak azokról a „régi szép időkről”, melyeket ugyan már ők sem értek meg, de amelyeknek szép emléke őket is kísértette: a berek hajdani szabadsága. „Valamikor — emlegetik — a berek szabad volt, s aki akart, 150
