Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
az szénát is kaszálhatott.” Ez a régi szabad időszak azonban az emlékezetben már nem rögzíthető, inkább csak egyfajta vágyálomnak tűnik, különösképpen ha az uradalmi birtokoknak, köztük a bereknek is az utóbbi 100—150 évben bekövetkezett szigorú ellenőrzését tekintjük. Mégis, bizonyos adatok arra engednek következtetni, hogy a „régi szabad világ” emlegetésének a jelen esetben is volt némi alapja. Az egyik legkorábbi adatunk, amelyet 1708-ban Zalaváron egy tanúkihallgatás során rögzítettek, igencsak erre utal.8 A kihallgatás egyik tanúja, a zalavári Lázár György pl. a következőket mondotta ezzel kapcsolatban: „a Bozótbu'l föltört rite- ket Szabadon, a ki föl törte, ha nem akarta bírnya, másnak el adhatta. Az Apáturaság is se föl törésiül, se el adásátul soha a lakosokat nem tilal- maztatta; Igazságot is semmit tülök az Apáturaságnak soha nem adtak.” Ez a tanúkihallgatás viszont egy olyan zűrzavaros, háborús időszak végén történt, amelyben a rendkívüli események következtében nemcsak a régi birtokjogok lazulása következhetett be, hanem a lakosok lakóhelyeiket is elhagyták, s ahol tudták, húzták meg magukat. Könnyen magyarázhatnánk tehát a bereknek is az emlegetett szabadságát az állami és földesúri hatalom időleges visszaszorulásával. Ennek viszont ellentmondani látszanak az olyan jóval későbbi adatok, amelyek nem is a berekkel közvetlenül érintkező falvakkal kapcsolatban maradtak ránk, pl. a XIX. század elejéről. A nagyradaiak, akik bár a berektől messzebb laktak, de a bozótból részt bírtak, 1832-es zendülésük alkalmával, többek között, azzal a követeléssel is előálltak,9 hogy „a Berki bozótban a régi mód szerént szabadosak legyenek”. E követelés egyébként már mutatja is a fejlődés további útját, amely során a földesurak a parti falvak lakóinak berekhasználatát ellenőrzésük alá vonták. Ez az ellenőrzés természetesen csak fokozatosan nyerte el azt a biztos formáját, amelynek emlékét még egyes berki emberek is megőrizték, abban az ütemben, ahogy az allodiális gazdálkodás helyi szervezete is kiépült. Ennek során lett módja az egyes uradalmaknak nemcsak a birtok határát pontosabban megvonni, hanem e birtokon folyt haszonvételekért is a megfelelő ellenszolgáltatást is az urdalomnak megkövetelni. Amíg ez meg nem történt, a közeli falvak lakói ténylegesen szabadok, vagy csaknem szabadok voltak a berek használatában. 5. A rétirtás munkája A rét, mint ismeretes, a művelt terület egy része, melyet többnyire csak fáradságos munkával tudtak kialakítani, és ha kialakult, megtartása is további gondos munkát igényelt. A Dunántúlon, hol bőven volt erdő, a réteket is gyakran erdőből alakították, s ennek során csaknem olyan irtást kellett végezni, mint a szántóföldi nyerésnél. Erdős vidéken a fákat először is ki kellett ölni, majd utána a törzsektől kellett a földet megtisztítani. A munka első része teljesen megegyezett a szántóföldi irtással. A munka folyamatát egyébként pontosan nyomon tudjuk követni azoknak az adatoknak alapján, melyek a rétirtásra vonatkozóan is vi151
