Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIII. A sás és hasznosítása
A bitske szó egyébként, mely a bicska változataként értékelhető, török eredetű, míg a matuka eredete még felderítetlen. Lehetséges, hogy a motika szónak változata, mely ma a szláv nyelvekben a kapa általános jelölője, de amely korábban a mainál jóval kiterjedtebb jelentésben élt. Felmerülhet még a Matu személynévből való származtatása is, melyhez a kicsinyítő képző kapcsolódott: személynévvel ugyanis több esetben szoktak nálunk is tárgyakat megnevezni. Ez utóbbi talán a valószínűtlenebb.5 Az eszköznek egyébként még él a Balaton vidékén gyalázka elnevezése is, mely a Balaton keleti partvidékétől a Duna vonaláig ismert, mint a nádvágók, vessző- és gyékényvágók neve, s időnkdnt, mint a halászok vejsznyíróinak is az elnevezése. Sőt előfordul a Balatonfelvidéken bozótvágó neveként is. Eredete e szónak is felderítetlen. E speciális helyi elnevezések mellett egyébként mindenütt él egy másik elnevezése is, mely kifejezetten a szerszám funkciójára utal, s amely többnyire a szó jelzőjéből önállósult. így használták a legtöbb helyen a nádvágó, sásvágó vagy sásszedő, tüskeszedő kifejezéseket is, amelyek a többnyire kés, vágóeszköz alapjelentésű fent említett helyi elnevezésekhez társult. Ezek a funkcióra utaló kifejezések váltak a legtöbb helyen a szerszámok átfogó kifejezéseivé.'’ A terminológiai kérdéseknél, melyek megoldása végülis nem tartozhat feladataink közé, talán érdekesebbek azok a tanulságok, amit a szerszámok típusainak, hagyományos formáinak vizsgálata nyújt. 3. Az eszközök történeti tanulsága Mint említettük, a hagyományos formát az íves pengéjű, köpüs eszköz tartotta fenn, mely máig megtalálható a Kis-Balaton egész partvidékén különböző, a fentiekben már érintett funkciókörökben. De megvan ez a forma a Balaton egész területén, legalábbis ott, ahol nád sarjad a partvidéken. A Balaton-felvidéken pedig, a karsztos, bozótos területeken lényegében e típust lelhetjük fel tüske- és bozótvágó funkcióban, s e szerszám elterjedése széles karéjban megfigyelhető, ahol csak a karsztos területen tüskés bozót sarjad. De még azon túl is feltűnik egy-egy példány, így pl. Szentgálon, mint vesszőszedő kés, vagy a Bakonyitól nyugatra a vasi és soproni erdőségekben ugyancsak e funkciók nyomát viselve, de jobbára ma már csak mint másodlagos szerepet viselő ágtördelő kampók. S hogy a fentiekhez hasonló szerepük e késeknek a déli parton sem ismeretlen, azt a déli partok mentén húzódó erdős vidék melletti falvak gyepüvágói (Balatonendréd, Zamárdi) is tanúsítják. Ugyanakkor a típus példányai bőségesen fordulnak elő a Duna melléki falvakban, ahol jelentősebb nádterület, s ennek folytán nagyobb mértékű nádvágás is tapasztalható. Az efajta nádvágók egyébként a Kisalföldtől a Dráváig nyomon kísérhetők, sőt azon túl is, pl. Kórógyon. A Velencei tó hagyományos vágóeszköz-anyaga is különben e típuskörbe vonható. Végülis e hagyományos vágóeszközök a Dunántúlnak egész területén megtalálhatók — ha változó funkcióban is — ott, ahol azok használa140
