Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

XIV. A berki rétek

A rétnek viszont nem minden részét borította zsombék. A partok közelebb eső felén megnőtt a nád és beljebb a gyékény, melyek kitisztogatása némileg eltért a zsombékokétól. E növényeket télen, tél végén leégették, majd a földből kiálló szárcsonkokat, a torzsát kellett kipusztítani, hogy a kaszálást ne akadályozzák. E torzsákat le kellett törni. Ha csak kis foltokban fordultak elő a zsombékok között, akkor erős pengéjű kapával ki is vághatták töveit. De ha nagyobb szélességben borították a rétet, más módszert kellett alkalmazni. Rendszerint hengert, helyi nevén gurgót hozattak, s azzal többszörösen, ellenkező irányban is végighengerelték a torzsás rétet. A henger eltörte s a földbe nyomkodta a nád és a sás torzsáját. A jobbról és balról történt hengerezés végülis megszakította a kemény torzsát és az a földbe nyomódva elrothadt. A hengerezés után, mely a nádtövet „megszakúta”, széttörte, esetleg vermessel, azaz irtókapával még a rétet megjárták, s a nagy lukakat kitöltötték, és a szívós sástöveket is kivagdosták. Végeredményben a berki rét földjét annyira elegyengették, hogy azt kaszálni lehetett.

Ahol egyébként csak nádat vágtak, a berek szélén, tél végén, a maradék nádat meg szokták gyújtani, hogy a talaj az új nád előtt letisztuljon. A régi nád vagy sás, ha a berekben vágatlan maradt, azaz ha „avason maradt, vagy elavasodott”, csak akadályozta a fiatal nád és sás növését. Avas nád illetve avas sás között csak nehezen, csenevészen nőtt a fiatal növény, melynek levágása is a korhadt, öreg szárak miatt csak nehezen történhetett volna. Ezért is, amikor már a tél végén nem akarták több hasznát venni a nádnak, felgyújtották. Ekkor, mint mondták, „belement a piros kakas a nádasba”. De szokták erre azt is mondani, hogy régen a berek sok mindennel ellátta őket, s „nem fogyott ki a nád sem, csak ha

26. Az avas sás égetése (1961)

171