Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

XIV. A berki rétek

nyos eszközükként. Ez az eszköz ott, paraszti környezetben igen jól megfelelt, viszont Szigligeten, ahol a Balaton-vidék legjobb nádját lehetett találni, s annak vágása már akkor szinte iparszerű méreteket öltött, ez a szerszám feleslegessé vált. Helyette még a kaszahegy nádvágókkal is gyorsabban haladhattak.

A Szigligeten feleslegessé vált nádvágó azonban a kutatásban igen jó szolgálatot tett: segített a régi formák felkutatásában s átalakulási folyamatuk megértésében. Az újabb nádvágók mellett azután igen sok helyen sikerült megtalálnunk a rövid kaszáknak a kései párját, a Duna vonalától a Balaton mellékéig.

E hagyományos nádvágók, mint kiderült, korábban majd minden vidéken jóval kiterjedtebb funkciókban éltek, mint azt egyszerűen elnevezésük alapján gondolhatnánk. Mint arról már korábban szóltunk, ezekkel gazt vágtak, vesszőt szedtek, sőt olykor arattak is. A lápos, vizes területeken pedig, mint amilyen a berek is volt, ezzel sarabolták a különféle vízi növényeket, s ha kellett, tisztították a rétnek kiszemelt földet. Ez utóbbira viszont csak közvetett adatunk van, s az is igen ritka; olyan adat, mely az új, kaszahegyből készült nád vágónak használatára utal. De ez érthető is, hiszen a gyári kaszák arra az időre, amikorról a réthasználatnak bőségesebb adatai rendelkezésre állnak, igen nagy mértékben s viszonylag olcsó áron elterjedtek. Egy-egy családban is több példány állt már rendelkezésre, s ezek közül a legrosszabbakat használták e feladat elvégzésére.

Ha a rét gazát már az ősz elején levágták, s az megszáradt, el is tüzelték. A berki gazt egyébként tél végén vagy tavasz elején lehetett legjobban égetni, amikorra az előző évi növényzet szára teljesen elhalt és

20. A berek égetése (1961)

164