Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

XIV. A berki rétek

9. A vágóeszközök alakulása

Ez egyébként érthető is, ha jobban figyelembe vesszük a vágóeszközök alakulását. Ismeretes, hogy a mostani kaszánk, a hosszúnyelű kasza csak igen jelentős fejlődés során érte el azt a szerepkört, melyben legutóbb parasztságunk kezén élt.36 Aratási funkcióban lényegében a múlt század folyamán lett általánossá, ha szórványosan már a XV. század óta is rendelkezünk adattal e funkciójára vonatkozóan. Korábban csak mint fűvágó eszköz volt ismeretes, de korántsem nagyon régtől fogva. Nálunk a XV. századtól fogva vált e feladatkörben általánossá, míg azelőtt meg kellett osztania funkcióját az ún. rövid nyelű kaszával. Ez a szerszám, mely közvetlenül megelőzte fejlődésében, lényegében a horgas sarlóból alakult ki, már a kelta kor elején, akkor tehát, amikor a termelő gazdálkodás kibontakozásával a takarmánykészítésnek is nagyobb szerepe lett. A rövid kaszával, melynek pengéje a sarlóhoz képest kissé megnyúlt, eredményesebben sarabolhatták le a füvet, de ugyanakkor e szerszámmal vághattak le sok egyéb növényt, kórót, faágat is, mely útjukban állt. A rövid kasza még több funkciójú szerszámként szerepelt, s maradt is fenn ott, ahol a takarmánykészítésnek fejlettebb formái ki nem alakultak.

Ahol ugyanis mind az éghajlati, mind pedig a gazdasági feltételek ehhez adottak voltak, ott a szaporodó állatállományok fenntartására réteket alakítottak ki, melyeket rendszeresen kaszáltak. E rétek füvének levágására alakultak ki az ún. hosszú kaszák, lényegében azok, melyek napjainkig fennmaradtak. Persze ezek első példányai pl. a római korban még igen nehézkesen voltak kezelhetők, s a középkor végén, illetve az újkor elején is még nehezen bírták a versenyt az egyszerűbb rövid kaszával. Fellendülésüket, s ezzel nagyarányú európai elterjedésüket lényegében annak a fejlett vasiparnak köszönhették, mely Stájerországban kibontakozott, s főleg az olyan fontos technikai vívmányok alkalmazása után, mint amilyen a vízi kalapács. Ezidőtől fogva, tehát lényegében a XV. századtól, Közép-Európában, s így nálunk is egyre nagyobb mértékben elterjedtek a finom acélból készült stájer kaszapengék, melyek kitűnő kvalitásukkal szinte egyszerre eldöntötték a rövid és hosszú kasza eddigi versengését.37 A rövid kaszákat ugyanis többnyire helyi műhelyek készítették lényegesen alacsonyabb műszaki szinten.

S hogy ez az időpont valóban fordulópontot hozott vágóeszközeink használatában, azt abból is láthatjuk, hogy ez idő után már nincs régészeti lelet sem a rövid kaszákból; lényegében eddig követhető nyomon a szerszám irodalmi adatok alapján is, melyek közül a legfontosabb az a szólás, mely e rövid kaszák használati módjára utal: „Kétfelé vág, mint a sallai kasza.” A rövid kaszával ugyanis jobbra és balra is vágtak, miközben a szerszámot fejük felett megforgatták.

Az egyik legmutatósabb példány, egy nádvágó, mely az ilyen irányú kutatásainkat is reális irányba terelte, még 1965-ben Szigligeten került elő.38 A dolog érdekessége, hogy éppen az a példány, mely leginkább mutatta külső formájában is a hajdani rövid kaszákkal való kapcsolatát, eredetileg nem is szigligeti, hanem a Duna mellől való. Az 1950-es években a Bátáról ide érkező nádvágó munkások hozták magukkal régi, hagyomá163