Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
csak letört faágból állt. A nagyon pontosak még kompot is emeltek pár kaparással és abba szúrták a berki növények fölé emelkedő leveles ágat. Az efféle foglalást természetesen nem ismételték meg évenként, hanem ha a rét megfelelt, huzamosan használták. Már a réthasználatot feltételező irtási munka nagysága s terhessége sem tette lehetővé, hogy az egyszer kaszálónak kialakított területet hamarosan elhagyják, s helyette újat fogjanak fel. A tiszta, s viszonylag egyenletes füvű somogyi parton viszont már az uradalom azt is megtehette, hogy a rétparcellákat csak évi használatra, vagy éppen egyszeri használatra bocsátotta át a falubelieknek. A zalai berkek tisztításának nagyobb munkája így lehetővé, sőt szükségessé tette, hogy a parcellákat több éven át is birtokolják, s a fáradságos munkával javított fűnek ők is lássák hasznát. A fent már idézett 1797-ben Hidvégen lezajlott helyszíni szemle során készített jegyzőkönyvben olvasható32 pl. hogy a szénahordó út mellett, tehát valószínűleg az akkori szénanyerés egyik központi helyén Horváth Pál zalavári lakos „20 esztendőktül fogva” kaszálta a feltörött és folyamatosan használt rétjét. Az eféle hosszú használat máshol sem lehetett ritka, mégis sor kerülhetett a rét elhagyására is. Előfordult pl., hogy a rétség pl. nyári nagy melegben „fölrottyant”, azaz a láp alatti vízréteg a felszínre tört, ami rendszerint nagy sustorgással, „rottyanással” járt. De ami e zajoknál lényegesebb, az ilyen felrottyanás alkalmával megváltozhattak a felszíni viszonyok, gödrök, halmok keletkeztek, illetve a korábbi emelkedések éppen mélyedéssé alakultak. Az ilyen változás természetesen a szépen kialakított réteknek is a végét jelentette. De megtörtént az is, hogy a folyamatos használat a rétet kimerítette, s füve megsavanyodott, elromlott; máskor a tavaszi vagy téli áradások hagytak rajta annyi szemetet, hogy a gazdájának nem volt kedve az eltakarítás nehéz munkáját vállalni. Így aztán elhagyták a rétet, mely két-három év alatt rendszerint visszanyerte korábbi, vad arculatát. A huzamos használat persze azt is jelentette, hogy az illető rétről a termett füvet évente rendszeresen elhordták, míg másutt, esetleg mellette a sások, nádak, gyékények és egyéb vízi növények évente nevelt szára a földön maradt, mely kiválóan alkalmas volt a nagy áradások ideje alatt az iszap megkötésére, derítésére. Ez az iszap pedig a tetemes száraz növényzetre telepedve ha évente nem is észrevehető, de évtizedek során mégis jelentős mértékben növelte a kaszálatlan területek magasságát. így aztán az a berekrész, mely egykor egy esetleges foglalás idején még lapos mélyedésnek tűnt, idővel a használt rét szintje fölé emelkedhetett. Végül is az ilyen tényezők is hozzájárulhattak a berki rétek váltogatásához és a szabad foglalás szívós fennmaradásához. 8. Az irtás első fázisa: a vegetáció levágása A rétparcella kiválasztása után kerülhetett sor annak kitisztítására, rétté való átalakítására. E műveletet több névvel is nevezték, így mondták a tőlünk is használt tisztításnak, rétcsinálásnak, rétkészítésnek, mégis a legkifejezőbb terminusnak ma is a feltörést tartották. „Feltörtük rétnek”; 161
