Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
gáltatnak a rétfoglalás és rétirtás akkori gyakorlatára. Amint jelentésükben olvasható,67 a berekben tett szemléjük során „egy rekettyés közt el haladván léptünk fönt említett Széna hordó szekér Útnak délső részin föl törött és már le kaszált réthre észt Horváth Pál Szalavári lakos, hogy az övé legyen (ti. állította), 20 esztendőktül fogva bírván Szalavári Határhoz; e mellett — értesülhetünk a továbbiakból — 85 lépés Nagyságú és ez előtt 4 esztendőkkel ugyan Szalavári Határhoz irtott s föl törött rétet értünk, mellyet N. Tóth János magáénak lenni állétván, kérdésünkre, nem azért most is hordotta széna hordó szekér utón föllül kaszált rétyére szénáját, mintha Méltósághos Széchenyi Uraságtul féltette volna, hanem a melly réttyére hordotta, dombos lévén, a víz nem lépi oly könnyen .. A bizottság tehát, mely helyszínen is megtekintette a berki réteket, oly rétet is talált, melyet kaszálója 20 évvel azelőtt tört fel s azóta is egyfolytában használt. A két fenti zalavári és az egyik köszvényes réttulajdonoson kívül tanúságot tett egy sármelléki, egy rédei és egy boldogasz- szonyfai, tanúnak megidézett lakos is, akik ugyancsak azért tudtak megbízható felvilágosítást adni, mivel egykor a berekben réttel rendelkeztek. Ez időre, úgy tűnik, már a környék számtalan falujából jöttek ide szénát kaszálni. A magyaródi ispán 1794. dec. 31-én kelt összeírása szerint28 ez évben a „Fölső Allosi Lápon Szellősben és Mekenyében” tehát a bereknek csak egy olyan kis részében, melyet a magyaródi ispán ellenőrzött, 135 személy kaszált 85 boglya szénát és e személyek falvak szerint a következőképpen oszlottak meg: berényi 40, karmacsi 33, holládi 23, sármelléki 19, égenföldi 7, nemesi (nemesbükki) 5, újlaki 4 és szentgyörgyi, kereszti, hídvégi és táborszegi 1—1. Érdemes megfigyelni, hogy a boglyapénzt fizető összeírtak közül, az uradalmi ispánság központjául szolgáló Magyarodról egyetlen személy sem szerepelt, noha más adatokkal igazolható, hogy e falu lakói is kaszáltak a berekben. Lehetséges, hogy a korábban többször emlegetett szabad berki használat itt még érvényben volt, bár éppen ezekre az évekre szigorodott meg a berek körüli falvakban is a hajdani szabadabb réthasználat. Az úrbérrendezés után az a folyamat, mely végre is a földesurak fokozott jogbiztosítását eredményezte, ezidőtájt hozott olyan gyakorlati intézkedéseket, amelyek során az eddig korlátlan réthasználatot is ellenőrzés alá vonták. A zalaváriak emiatt már 1784-ben panasszal fordultak felsőbb hatóságaikhoz, s panaszlevelükben elmondták,29 hogy „ennekelőtte mindenkor Robotunkhoz képest szabadságunkban volt kinek-kinek Bozótunkban kaszálni, azonban most — mint írták — egészen kitiltott az Uraságunk ...” E kitiltás természetesen azt jelentette, hogy ezentúl nekik is kellett censust fizetni, vagy szénájukból részt adni. Valószínű, hogy az eféle megszorítások a többi uradalomban is ezekben az években zajlottak le, s ezután nem annyira a rétfoglalók lakóhelye, hanem inkább a rétek minősége szerint tettek különbséget a fizetett bérek között. Mint már fentebb említettük, a zalai berek nagy részén nem az a részelésmód volt érvényben, mint a somogyi parton, s ennek nagyrészt a berek eltérő jellege volt az oka. A zalai parton a balatoni berek mélyebb, vizesebb volt, és így nem adott olyan jó és egyenletes minőségű szénát sem, 158
