Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
nek s ellenőrzésnek. Ennek hiánya, azaz az uradalmi részesedés nem regisztrálása viszont egyáltalában nem azt jelenti, hogy a falvak lakói a berekben nem is tevékenykedtek volna, s ott rétjeik nem is lettek volna. Egyébként ezt más természetű adatokkal — tehát nem speciális berki összeírásokkal — igazolni tudjuk. A fentiekben a szabad réthasználattal kapcsolatban már idéztük azt az igen korai, 1708-ban Zalaváron tartott tanúkihallgatás egyik tanújának szavait, melyek nem csupán a berek hajdani szabad használatát igazolják, hanem a berki rétek kialakítási módjára is hasznos felvilágosítást nyújtanak. A kihallgatott tanú, Lázár György ugyanis ismételten a rét feltöréséről szólt, ami a berki rétek irtásának, fáradságos munkával való kitisztításának módját jelentette. Érdemes lesz talán szavait ismételt is emlékezetünkbe idézni:22 „...a Bozótbul föl tört riteket — valotta — szabadon, aki föl törte, ha nem akarta birnya, mának el adhatta. Az Apáturaság is se föltöréstül, se el adástul soha a lakosokat nem tilalmaztatta . . .” Ez a perirat, mely közvetlenül a török kor után és a kuruc háborúk előtt, tehát viszonylag csendes időben került megrögzítésre, több szempontból is magára vonja figyelmünket. Először is azért, mert hitelességgel dokumentálja, hogy a rétirtás már igen korán, lehetőleg a perirat keltét jóval megelőző időben kezdődött, talán még a török korban, melynek zűrzavaros napjaiban e berek is sok lakosnak nyújthatott időleges menedéket. Lehetséges, hogy az első berki rétek kialakítása éppen ilyen eseményekkel volt kapcsolatban. Ugyanakkor kiderül a fenti sorokból az is, hogy a rétek korántsem a temészettől nyújtott lápi kaszálók, hanem mesterségesen, fáradságos munkával feltört térségek, hasonlóak tehát azokhoz amelyeket századunkban is még nagy számban lehetett a berekben találni. Az átalakítás szak- kifejezése, a feltörés is lényegében egyezik a maival, s feltehető, hogy e kifejezés hasonló technikát is takar, így a recens adatokkal majd korábbi időszak munkáját is megvilágíthatjuk. S végül nem lényegtelen az sem, hogy az adatokból kitűnően e berki irtásokat a helyi lakosok kezdeményezték és nem a földesúr, a jelen esetben a zalavári apátság. Ezért is történhetett meg, hogy ezeket az irtásréteket a sessionális földeknél jóval szabadabb birtoklási jog kísérte, minek következtében a réteket földesúri beleszólás nélkül adhatták-vehették. „Igazságot — azaz bért, állította a kihallgatott tanú — semmit tüllök az Apát- uraságnak soha nem adtak”, azaz e berki rét rendkívül kedvező feltételek mellett került használatukba. Ez lehet egyébként is annak a magyarázata, hogy e koriban, a viszonylag nagy földbőség idején is vállakoztak erre az átlagosnál több fáradságot jelentő berki irtásra. A következő években egyébként csak mellékesen, szinte véletlenszerűen esett szó a berek használatáról, legtöbbnyire akkor, amikor a földesúri jogok védelmében határper folyt s a határ vonalának meghatározásakor igényibe kellett venni a vidéket jól ismerő jobbágyokat is. Ezek vallomásaiból tűnik elő, mintegy mellékesen, egy-egy berekre való utalás. 1747-ben, majd 1752-ben pl. a Széchenyiek indítottak pert határuk védelmére, s ennek során értesülhettünk arról is, hogy a berek szélén, az égen- földi határban már jelentős irtások folytak.23 1755-ben ugyancsak egy ha156
