Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
szonylag nagy számban maradtak ránk, főleg a XVIII. század közepének peres irataiból. Az 1740. máj. 25-én a Zala megyei paisszegi kihallgatáson a 40 éves Móricz János vallotta,10 hogy „az rétet nyilván tudja, hogy sokszor nevezett Bán János kerétette és tisztogatta”. Ugyané perben egy másik tanúnak a barabásszegi Ns Bán Mihálynak vallomásából pedig kitűnik, hogy az „aszalt erdőnek — melyből részben rétet alakítottak — némely részét ... öregebb Bán Jánosnak fia kerítette és aszalta volna ...”. De a Tárnokon ugyanezen év november 15-én tartott kihallgatáson is a tanúk hasonlóképpen a szántóföldi irtásnál is ismert metódusokról, s azok kifejezéseiről adtak számot, még ha rétkészítésről is volt szó. Ns. Ábrahám András ilosfai tanú vallomásában a két célra végzett irtás szinte összefolyik:11 „tudgya — olvashatjuk a vallomását rögzítő jegyzőkönyvben —, hogy az Instans aszalt megh maga helyéhez egy tagban nevezett Ibosfal határában jó harmad fél hold erdőt és rétnek is egy darabot, a kiben — fűzte hozzá — egy részt Deszpot István ki is tisztéttatott... ”. Vagy egy későbbi adat szerint is, amelyet 1760. jan. 5-én az ugyancsak Zala megyei Miilejen rögzítettek, hasonlóképpen a rétkészítés a kerengetéssel, azaz a fák kiölésével kezdődött, majd a fák eltakarításával folytatódott.12 Az egyik tanú, a 30 éves Millej István ugyanis elmondta, hogy „egykor a Fatens, azon rét mellett, mellyet az Vasvári Ádám erdőből a sokszor nevezett réthez tisztogatott, a Tanú is ott lévén, mivel Szomszédságában lévő erdőt eő kerétette ....”. A munka tehát a fák kiölésével kezdődött, ami a héj köralakban való lehúzásával, elfaragásával történt. Ezért is nevezték ezt a műveletet kerítésnek, vagy keringetésnek. De ugyanazt a munkát, ha már munkájuk eredményét tekintették, szokták aszalásnak is mondani. Ez a tevékenység volt az irtás első része. A második részt a fenti adatok tisztítás szóval jelölték, s ez a felesleges fa eltakarítását, a bokrok, cserjék kivagdalását, esetleg a kiszáradt fák gyökereinek is a kiszedését jelentette. Azért csak esetleg, mert e művelet nem volt szükségszerű feltétele a rétirtásnak, hiszen a rét földjét nem szántották. A gyökerek, ha a földben meghúzódtak és a kaszálást nem akadályozták, a réten a földben maradhattak. S miért oly fontos mindez? Mindenekelőtt azért, mert e munka hiányában az irtás lényegesen könnyebbé vált, jóval könnyebbé, mint amit a szántóföld elkészítése jelentett. A kétféle munkában tapasztalható különbségre egyébként egyes XVIII. századi iratokban is találhatunk adatokat. így pl. a Kis-Balaton keleti partján, Vécsén 1761. febr. 17-én folytatott helyszíni szemle után készített jegyzőkönyvben is, melyet a Somogy megyei főbíró állított ki, s amelyben a csokonyai uradalom értékeit rögzítették.13 Eszerint a „Tarnó- czai és Kútfői Pusztán ... a’minémü Irtásföldek vannak, azokat megnézvén mostanában is, Hűtőkkel bizonyéttyák, hogy 404 köböl alá való Irtás föld légyen, azonkívül 886 kaszásra való Réth; minden egy Holdat Négy Köbölre számlálván — olvashatjuk tovább — mivel nagy erős Erdőből és jó magas Fákbul lett az irtás — állapítják meg — minden egy Hold Szántóföldnek irtására 70 Ember Munkája mehetett...” Ez persze azt jelentette, hogy valójában tiszta földet nyertek, hiszen „a’Nagy fák ell Szaggat152
