Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)

XIV. A berki rétek

tattak, a’ Törsök pedig ásottattak”, minek következtében „anyira megh tisztogattatott a Föld, hogy . . . mindgyárást Búzával bé is vettettett”.

Ezzel szemben a rétirtás, bár „a’hol irtották, sűrű Bokros erdő lévén”, jóval kisebb fáradsággal járt, s a bizottság véleménye alapján „minden egy Kaszás Réthnek Tisztogatása és Irtássá 50 Ember Számban vetető- dött.” Egy másik helyen, a Gyöngyösi-pusztán végzett vizsgálat egyébként ugyanezt az eredményt hozta a szántók és rétek készítésének összevetésekor.1'1 Egyébként egy jóval későbbi időben 1844-ben a Veszprém megyei Csékúton az irtásföldek és irtásrétek munkájának egybevetése ugyancsak hasonló eredményt hozott.15

Az irtásrétek elkészítésének a fenti adatokban is kifejezett könnyebb munkája egyébként általánosan ismert lehetett. Mégis, az úrbérrendezések után előfordult az is, hogy egyes földesurak éppen arra hivatkozva, hogy ezeknél az irtásoknál a fák kigyökerezését nem végezték el, próbálták a földek irtásjellegét tagadni s ezzel az utánuk járó irtáspénzt visszatartani. Mint érdekes példát a tinnyei földesúrnak 1778-ban a császárhoz küldött panaszlevelét említhetjük, melyben tagadták, hogy a rétek, melyeket a jobbágyok érdekeiből készítettek, nem is irtásrétek.16 „Ez a munka — állították — nem birt az igazi irtás jellegével”, mert, mint elmondták, a jobbágyok „csak a fákat vágták ki, melyeknek csonkjai és alaptörzsei most is látszanak” ,,igy — próbálták saját céljuknak megfelelően magyarázni — nem létesítettek valóságos irtványokat”.

Egyébként a fák kigyökerezése korábban, amikor erdő még bőségesen rendelkezésre állt és az irtásoknak egyszerűbb metódusai is érvényben voltak, nálunk sem volt általános gyakorlat irtásföldek készítésénél, mint ahogy nem volt az Európa egyéb részén, vagy Európán kívül sem, hol még élt az égetéses irtás rendszere. A nagyobb fákat ugyan kiölték, és koronájukat is letisztították, hogy árnyékot ne vessen, de a törzseket, melyeket csak fáradságos munkával tudtak volna kiásni, a földben hagyták és szántáskor, vetéskor egyszerűen kikerülték. De még az is megtörtént, hogy egyes fákat a kiirtott földön el sem pusztítottak, hanem csak ágaikat metélték le, hogy a vetést be ne árnyékolják, s e fák aztán egy-kettőre kihajtottak és segítették a földet újra gyorsan beerdősödni. A kigyökerezés az irtásföldnek csak ott lett állandó kísérője, ahol azonnal állandó szántót kívántak kialakítani. Igaz, a XVIII. századtól folytatott irtásoknak már zöme ilyen célból történt.

A rétkészítés, amikoris valamely erdőből vagy bozótból kaszálható területet alakítottak, természetesen nem jelentette a réttel kapcsolatos gondok befejezését. A rétet továbbra is óvni, gondozni kellett. Ennek egyik részét alkotta a rendszeres kaszálás, mely során fűállománya is átalakult, s főleg a kórók és nagyobb növésű gazok kipusztultak. De rendszeres kaszálás esetén is gondolni kellett a rét talajának bizonyos rendbehozatalára, mivel az időjárás, egyes növények vagy állatok egyenetlenségeket hozhattak rajta létre. Ezért is ajánlotta a gondos gazdának Nagyváthy17 a rét- gyalu és hasogató borona rendszeres használatát a múlt század elején, amikor az allodiumokban is sürgetővé vált az állatállomány növekedése következtében a rendszeres és gondos réthasználat. E két szerszám a paraszt- gazdaságokban is sok helyt megtalálható, mint régebbi hagyományú rét153