Takács Lajos: A Kis-Balaton és környéke - Somogyi Almanach 27-29. (Kaposvár, 1978)
XIV. A berki rétek
10. Simon sziget 30 szekér 30 írt „ 11. Pogán sziget urasági használatban 12. Alias 200 szekér 150 frt 13. Füjes kerti Budai rétje 1 szekér 2 frt Az összeírt szénamennyiség 458 szekér, s ennek értéke — mivel rendes körülmények között egy szekér szénát 2 forintjával számoltak — ennek kétszeres összegét adná. Némely esetben azonban a szénatermő helyek nagy távolsága miatt egy szekeret csak 1 forintjával számoltak, mint a Nyíres és Simon szigeteken. A nagy távolság és a bizonytalan betakarítás miatt az Alias szénáját is lényegesen alábecsülték. Ezt írták róla:6 itt „lehet 200 szekérre való szénát takarítani, de sok munka által és messze lévén a Szekerekkel napjában csak kétszer lehet fordulni, egyéb eránt is kétséges jövedelem lévén..— ami hihetőleg a gyakori áradások lehetőségére utal. „Ezeken kívül — fűzték még hozzá — vagyon több kaszáló is, melly sub titulo census a Parasztoknak excensuáltatik . . .” Az összeírás kétségkívül csak nagyon viszonylagos értéket adhatott a berek szénatermő rétjeiről. Az viszont kiderül belőle, hogy az úrbéri ösz- szeírás után nem sok idővel hatalmas térségeken folyt rendszeres szénatermelés és a szénanyerési munkát nagyrészt a környékbeli falvak népe végezte, bizonyos bér fizetése ellenében. E kiterjedt rendszer, mit e korban tapasztalhatunk, arra is következtetni enged, hogy a szénamunkák jóval ennek előtte kezdődtek, ugyancsak a környékbeli falvak népének kezdeményezésére. Egyébként érdekes megfigyelni, hogy az összeírás után több, mint 150 évvel, azaz e század elején is a censuális rétek használat-rendszere tovább élt, s ugyanígy az említett falvak lakosai jöttek a berekbe évente, hogy bizonyos bér ellenében ott szénát takaríthassanak. Azok az adatok, melyeket még idősebb, hajdan ott tevékenykedő személyektől gyűjthet- tünk, azért is érdekesek, mert bizonyos fokig megvilágíthatják a korábbi, esetleg a fenti összeírás idején érvényes réthasználat módját is. Adatközlőink viszont, akik emlékezetükkel azért nem tudtak korábbi időkre nyúlni, mint a múlt század közepe, már nem emlékeztek arra, hogy boglya-pénzben kaszáltak volna. A szénát, mely egyre nagyobb mértékben kellett a kiterjedt állattartásra berendezkedő uradalmaknak is, részéért kaszálhatták: a rosszabb helyeket, melyek vizesek, nádasok voltak, felezték, a jobbakat harmadolták. De a kiváló minőségű rétek füvéből még kisebb részt kaphattak, különösen, ha kevés széna termett. „Volt idő — emlegették — mikor száraz volt az időjárás, hatódjába kaszáltunk az Alason.” E berki réteket, melyeket évente rendszeresen kaszáltak, irtani vagy tisztogatni sem kellett. Az évente egyszer-kétszer bekövetkezett nagy árvíz alkalmával természetesen ezek is víz alá kerülhettek, de ez nem ártott különösebben nekik, sőt az iszapos lé, mi a szomszédos dombokról a talaj- felszín egy részét is lesodorta, még termékenyebbé is tette őket. E réteken, melyek szilárd uradalmi birtokjogában senki sem kételkedett, egyébként senkinek nem alakult ki állandó rétje. Minden réten minden évben újra 148
